Ötvös Tibor

2010-ben jön a Vasember 2

Sok múlik a Vasember fogadtatásán. Ha beüt a várva várt siker, a stúdió már jövőre forgatni kezdi a második részt, melyet 2010-ben küldene mozikba. Ráadásul számos más, hazánkban kevésbé ismert képregényhős filmes kalandja is rajta múlik.

Viktor - a világ szinte minden kritikusával egyetemben - pozitív kritikát készített a héten mozikba kerülő új képregényfilmről. A Vasember készítői ezt már félsikernek könyvelhetik el és ha a hétvégi bevételi adatok is a várakozásnak megfelelően alakulnak, akkor jövőre elkezdődhet a Vasember 2 forgatása.



Ezt Robert Downey Jr. személyi edzője kotyogta el. Hozzátette, hogy kliense a Tropic Thunder marketingkörútja után egy öt hónapos tréningbe kezd, mely során kerek 10 kiló izmot kell, hogy felkapjon magára. Ezután a producer, Kevin Feige nyilatkozott a Vasember kapcsán.

Elárulta, hogy ha a film sikeres lesz, a Marvel zöld utat ad a Hangyaember, Thor, Amerika kapitány és ezek befejeztével egy Bosszú Angyalai mozifilmnek is. Erre való utalás egyébként a Vasemberben is van, szóval érdemes megvárni a stáblista végét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #16
    sikerült elolvasnod a hírt vagy csak fogalmatlanul írtál?
  • gurcsibacsi #15
    Szerintem is nagyon jó film én nekem is nagyon bejön! Sajna igazából nem is tudom hogy milyen emberek azok a kritikusok akiktől a kritikákat kapta a film és ez is közrejátszhatott abban, hogy inkább el sem mentek megnézni a mozit, de ha engem kérdeztek én tuti hétköznapi embereket kérnék meg erre a melóra és nem olyanokat akik naphosszat csak filmeket néznek és verik a fa....-kat!!!
  • xmodule #14
    tegnap néztem meg.megérte.jó film.
  • las1o #13
    Nagyon sok film van, amit moziban láttam és nagyrészükért sajnáltam a kidobott pénzt, de az Iron Man-ért egyáltalán nem. Nekem nagyon tetszett.
  • Andrews2007 #12
    Várjuk szeretettel ha ez is végre be fog még inkább indulni mint ez www.whysoserious.com/happytrails/ :)- (HD-minőségű 2. sötét lovag trailer)
  • Aram95 #11
    Én még nem láttam, de mindenhol azt írják, hogy csak a MOM Parkban nem volt a stáblista végén jelenet.
  • Yoshimitsu #10
    Basszus most olvasom másodszor, hogy érdemes megvárni a stáblista végét. :S
    Hát mi megvártuk. :S Tudjátok mit láttunk? A fehér vásznat amikor elfogyott a szalag. De lóf.... nem volt...
    Mégis melyik moziban volt a stáblista után bármi is? Mert mi a MOM-ban voltunk és ott nem volt semmi a stáblista közben és után sem...
  • M0RN1NGST4R #9
    tényleg jó.
  • Wittgen #8
    Nálunk próbáljon meg Vasember lenni valaki (esetleg terminátor), nem sokáig húzná, hamar egy MÉH-telepen találná magát :)
  • arfer #7
    Öregem, ezen besz*rtam :D :D :D