MTI

Felpörgött a filmgyártás a színészsztrájk réme miatt

Az első negyedévben 11 százalékkal megugrott a készülő filmprodukciók száma Hollywoodban, mert a stúdiók megijedtek egy esetleg bekövetkező színészsztrájktól.

A növekedést a tavalyi év hasonló időszakához képest mérték - közölte a Los Angeles-i FilmL.A. filmügynökség. "A stúdiók szeretnék dobozban tudni a filmeket még június 30-a előtt", mert addigra derül ki, hogy vajon sikerül-e tető alá hozni a televíziós és filmszínészek új keretszerződését a producerekkel - nyilatkozta egy gazdasági szakértő. A színészszakszervezet (SAG) és a producerek pénteken zártak egy tíznapos tárgyalási periódust, és az új hároméves szerződésről szóló egyeztetés a tervek szerint május 5-én folytatódik. A producerek mindenesetre óvatosabbak a forgatókönyvírók januárban végződött száznapos sztrájkja után, ami tetemes veszteséget okozott a helyi médiaiparban.

A FilmL.A. úgy értékelte, hogy a televíziófilmek gyártása a tavalyi kényszerű fordulatcsökkentés után lassan kezd talpra állni, de az előző évi teljesítménnyel összevetve márciusig még mindig csak 45 százalékos volt. A SAG legfontosabb követelése az internetre kerülő műsorok és filmek utáni kompenzáció növelése. Ezért harcoltak korábban az álomgyár szerzői is, akiknek végül sikerült kompromisszumos megoldást találni.

A színészek érdekképviselete csütörtökön tájékoztatta tagságát arról, hogy miért ilyen fontos ez a téma: 134 millió amerikai (minden négy internetezőből három) havonta néz online videókat. Számításaik szerint 2010-re a vezető száz médiavállalat évente 20,7 milliárd dolláros (közel 3400 milliárd forint) jövedelemre tesz majd szert az internetes bevételekből. A hirdetők évente 2,9 milliárdot (470 milliárd forint) fektetnek majd be az online videós üzletbe. Összességében ez nagy lehetőségeket nyit meg a színészek előtt - érvelt a SAG vezetése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #6
    Ha nem megy a színészet, talán el kellene menni dolgozni. A többségük úgyis kutyaütő, bárki közülünk képes lenne olyan játékra, mint ők.
  • winnie #5
    te jó ég, ezt most komolyan írtad?
  • ffxi #4
    Lehet, h túl telített a színész piac? :D
  • feamatar #2
    bocs de szted minden színész gázsija annyi? nem hinném hogy pont ők rinyálnának...
  • BobaFett #1
    Kevés az a 20-30 milla, amit egy filmért kapnak mi ? de tudom sajnálni őket.