SG.hu·

Az MTV-re költözik a South Park

A népszerű animációs sorozat rajongói csak kapkodják a fejüket, hogy az HBO és a Cool után mától az MTV-n érkezik a South Park legújabb évada.

A hírek szerint ugyanis az újonnan indult magyar zenetévé, a kábelszolgáltatók zömén az MTV Europe helyére betuszkolt magyar MTV már nagy rössel reklámozza a South Parkot, melynek 10. évada október 6-án indulna a csatornán 23.30-as kezdettel. A csatorna tájékoztatása szerint ez a helyzet, s éppen ezért meglepő, hogy az MTV promói alapján úgy tűnik, hogy csak a 9. évadot mutatják be. Majd kiderül az igazság.

Mindenesetre nemcsak a magyar premier miatt van aktualitása a South Parknak, hanem amiatt is, hogy szerdán visszatért az amerikai nézők képernyőire a sorozat a 11. évad 8. részével, mely egyenes folytatása a tavasszal leadott, szokás szerint két részletre szakított 11. évad első felének. A hírek szerint a debütálás hasonlóképpen fényesre és betegre sikerült, mint, amilyen a sorozat általában, s ezt a nézettségi adatok is alátámasztják, hiszen a South Park 3,2 milliós táborával anyacsatornájának legnézettebb sorozata.


Aztán persze ki tudja, hogy meddig lesz az MTV (is) az otthona a sorozatnak, hiszen nyílt titok, hogy jövőre az amerikai poéncsatorna, a Comedy Central is meg szeretné vetni a lábát az országban és az USA-ban a Comedy Central adja a South Parkot, tehát minden bizonnyal fog még vándorolni a sorozat. Persze az MTV-t nem fogó Cool-nézőknek sem kell azonnal Dunának menniük, hiszen a hónapban a Cool is elkezdi némi spéttel adni a 10. évadot, így a régi-új helyen is lehet élvezni a sorozat 10. évadát.

Azt a 10. évadot, melyet még minimum 5 (!) szezon fog követni, hiszen a Comedy Central egy 75 millió dolláros szerződés részeképp Trey Parkert és Matt Stone-t, a South Park alkotópárosát 2011-ig a csatornához kötötte, s így minden évben őszi-tavaszi 7-7-es bontásban 14 epizódot kell produkálniuk a rajongók legnagyobb örömére.

A színvonal megmaradása természetesen kérdéses, sokak szerint a mostani részek minősége sehol sincs az első két évad földönfetrengős epizódjaihoz képest és a jövőben többirányú tevékenységük mellett még kevesebb ideje jut Parkernek és Stone-nak a sorozatra. De az mindenféleképpen biztató jel, hogy ha lehet is minőségesésről beszélni, akkor az megállt és az utóbbi időben ismét egyenletes az epizódok színvonala. Ráadásul a témákból való kifogyástól sem kell tartani, hiszen a világ, a popkultúra mindig szolgál kifigurázható momentumokkal.


Egyébként a hírek szerint az MTV-re átköltöző animált polgárpukkasztás magyar verziója továbbra is az eddig megszokott szinkronalkotó gárdával fog készülni, vagyis továbbra is Dolmány Attila, Csőre Gábor, Bozsó Péter és Markovics Tamás marad a fő magyar hang - megszoktuk, így a jó. Bár, ha visszaemlékszünk a hajdani HBO-s magyar premierre, akkor még hihetetlen népharagot váltott ki a magyar verzió, mely - ahogy az várható volt - a majdnem egy évtized során nagyon is kedveltté nőtte ki magát és még a coolos váltással végbeeső fordítási minőségromlás, pár hangváltás és egyes karakterek magyar neveinek hanyagságból elkövetett megváltozása sem vette el a rajongók kedvét.

Arról egyébként továbbra sincs hír, hogy a South Park eljutna valamely nézettebb, esetlegesen egy országos csatornára, így minden bizonnyal jó ideig továbbra is csak a Cool, a sorozatot rendszeresen néző 20-25 ezer nézőjére számíthat, valamint a kialakulófélben lévő MTV még ennél is csekélyebb táborára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© chriskardos2007. 10. 13.. 22:53||#24
egyet értek hogy eredeti nyelven kéne adni! felirattal mint a Beavis & Butthead-et. Persze más, de akkor is. Nem tudja egyébként valaki hogy hogyan lehet jelentkezni az új magyar 'MTV'-be bemondónak mert a mostaniak angol kiejtése sérti a füleimet...
South Park egyébként meg szerintem a 9. és 10. évad az egyik legjobb. a 10-ben elég mély témákat is érintenek és elgondolkoztatnak a részek, na ez az amit szerintem igazán lehet értékelni!
A régi is jó volt, de felnõttek a készítõk, a régi poénok sem tûnnek el, de egyre több résznek van komoly mondanivalója.
© tunyo9022007. 10. 09.. 19:49||#23
Magyar televízió
© winnie2007. 10. 09.. 18:17||#22
pedig már nekem ég a pofám a legépelése közben - káábé százhuszonegyedjére írom pedig le, visszakeresheted a hisztorimat. (szerintem keversz)
© Loverman2007. 10. 09.. 18:08||#21
de érdekes, máskor pont ezt szoktad elfelejteni hmm
© irkab1rka2007. 10. 08.. 18:39||#20
Speciel a szinkron jó, de nyilván az ember fia ember azért angolul is hallgatja, mikor mihez van kedve.

ki fogja grabbelniû, höhöhöhö?
© Gerygrey2007. 10. 08.. 16:41||#19
Csak egy idióta nevez idiótának valakit a filmnézési szokásai miatt. Én például rühellem a feliratot, csak azt nézem feliratosban amit nagyon nem bírok kivárni hogy ideérjen (pl most a Prison Break 3. évad ilyen) de a SP-bõl ígyis van annyi mint a nyû, és szerintem jól megcsinálták a szinkront.

Magyar égre magyar csillagot, magyar hifire magyar hangot 😊

© GodBadka2007. 10. 08.. 10:44||#18
Az MTV-n most nem az elsõ éved megy, vagy csak a mûsorújság szar?
© Loverman2007. 10. 08.. 02:34||#17
amúgy nektek sem megy az sp hoff hu?
© bigfoot2007. 10. 07.. 23:10||#16
hát talán mer mikor elkezdtem nézni anno régen akkor a szinkronosan ment körben cd-n,és nagyon megszerettem a szinkront,nagyon jó
© winnie2007. 10. 07.. 19:21||#15
vagy látta, csak nem mindenkinek ugyanolyan az ízlése.