Berta Sándor

Megmentik a régi filmeket

Az Észak-Amerikai Filmarchívum Akadémia (AFANA) projektet indított a régi, még 16 mm-es szalagokra felvett filmek megmentésére.

A program mottója Save A Film és bárki részt vehet benne, aki fontosnak érzi a régi filmek megőrzését az utókor számára. Az AFANA megvásárolja a kópiákat, digitalizálja őket, majd az interneten ingyen letölthetővé teszi.

A digitalizálás ára függ az adott film hosszától és 110, illetve 244 dollár között lehet. A 2001-ben alapított közhasznú tevékenységet végző szervezet az összegeket leírhatja az adójából. Magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek a programban, ehhez csupán egy a szerzői jog által nem védett művet kell kiválasztani egy listából. Az alkotást ezek után digitalizálják, majd MPEG2 formátumba konvertálják át és felkerül az online filmarchívumba.

Mint ismeretes, hasonló projektet indított az Európai Unió is, amely támogatta a filmarchives online nevű portál létrehozását. Az EU azt reméli, hogy így bárki számára az interneten is hozzáférhetők lesznek a különböző európai nemzetek filmadatbázisai, köztük például a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNF) is. A tervek szerint először 4000 különböző film lesz elérhető, később ez a szám 15 000 fog nőni. Az ezekhez való hozzáférés ingyenes.

A digitalizálások kapcsán ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy tavaly áprilisban Kovács Kálmán akkori informatikai és hírközlési miniszter a Jövő Házában bemutatta a Nemzeti Audiovizuális Archívumot (NAVA). Az archívum jelenleg 8000 órányi tévé- és rádióműsort tudhat magáénak és immár az országszerte több száz településen meglévő NAVA pontoknak köszönhetően elérhető a nyilvánosság számára is.

Az adatbázis első ütemben 5+3 program, (Magyar Televízió 1-es, és 2-es, Duna Televízió, RTL Klub, TV2, Magyar Rádió Kossuth, -Petőfi és -Bartók Rádió) teljes műsorfolyamát rögzíti, ebből kerül kiválogatásra a feldolgozandó műsormennyiség. A NAVA gyűjtési filozófiájában nem az érték a vezérlő elv, hanem egy, a tudományos munkát, a szociológiai, kultúrtörténeti kutatásokat elősegítő magyarországi audiovizuális dokumentumbázis megteremtése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #2
    Nagyon jó ötlet, viszont kíváncsi vagyok, h. mikor ugranak a jogvédők a témára...

    Egyébként a magyarok is követhetnék a példát és elkezdhetnék digitalizálni a régi filmeket. Csak egy torrent-portált kellene létrehozniuk nyílt regisztrációval, aztán már lehetne is terjeszteni a kultúrát. Legalább a mai tizenévesek is megismerhetik a jó kis filmeket. Van köztük jópár, aminek nyomába sem érnek a maiak, legyenek azok amcsi v. magyar filmek.
  • xido #1
    díjazom az ötletet..de jó lenne,ha a magyar illetékesek Rádiókabarékat,szilveszteri műsorokat,régi Ki mit tud-okat,akár még Hofi felvételet is elő tudnának bányászni és élvezhető minőségben tálalni!!