MTI

Hollywood, Bollywood, Haitiwood?

Míg a legtöbb haiti iparág stagnál az utóbbi években, a show biznisz a csökkenő produkciós költségeknek és a közönség érdeklődésének köszönhetően felfutóban van. Ez a felismerés - komoly háttér megteremtése esetén - valóra válthatja a haiti álmot: Hollywood, Bollywood és Etyekwood mintájára megszülethet a karibi Haitiwood.

"A mozi válik Haiti legnépszerűbb művészeti ágává a zene után" - állította Arnold Antonin filmrendező, a haiti filmkészítők szövetségének elnöke, akinek becslése szerint a helyi filmipar az utóbbi öt évben 300 százalékos növekedést könyvelhetett el. Ebbe persze beleértendő az egyenesen DVD-forgalmazásra szánt tetemes mennyiségű produkció is, amely az Egyesült Államokban a haiti bevándorló közösségekben készül.

A közép-amerikai szigetországban alig 30 éve gyártották az első kreol nyelvű filmet (Anita), s miközben még mindig nincs olyan országos testület, amely megteremtené a helyi produkciók pénzügyi hátterét, évente immár körülbelül tíz, nagyjából 40 ezer dolláros (7,2 millió forintos) játékfilm forog magánfinanszírozásban a gyártási költségeket lényegesen csökkentő digitális technikának hála. Ezzel a filmterméssel Haiti a karibi térség legnagyobb filmgyártójává lépett elő.

A produkciók műfaja széles skálán mozog, miközben a szappanopera-faló haitiak is megkapják a maguk szentimentális szerelmes filmjeit, a mélyebb társadalmi problémákat feldolgozó témáktól sem riadnak vissza a befektetők: a tavalyi év sztárja a The President Has AIDS (Az elnöknek AIDS-e van) című dráma volt (az országban nagy méreteket ölt a vírusfertőzés), a 2006-ban sok nemzetközi filmfesztiválon megfordult Cousins pedig a prostitúcióval foglalkozott.

Az amerikai mozikat persze még nem árasztották el Haitiwood filmjei, alig néhányuk jut el a filmszínházakig, de a DVD-kölcsönzőkben szép forgalmat bonyolítanak, és komolyan tartaniuk kell a kalózkópiák fenyegetésétől. Haitiwood fellendülését azonban nemcsak a világ filmforgalmazását sújtó kalózfelvételektől kell félteni, Antonin arra is figyelmeztetett, hogy ideje magasabb színvonalra emelni a szakmai követelményeket: "Ha nem kezdünk el jobb technikai színvonalú filmeket csinálni, a haiti filmipar már a bölcsőjében meghalhat. A filmszövetség vezetője szerint Haitin filmiskolát kell nyitni, amely a jövő generációkat képezheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #1
    "Hollywood, Bollywood és Etyekwood mintájára ..."

    Hmmm, Hollywoodban rengeteg film készül, iszonyat sok ... Bollywoodban meg vagy 2-2,5x annyi! Hogy jön a képbe "Etyekwood"? :)
    Ne legyen igazam, de még ebben a "Haitiwood"-ban is nagyságrendileg több filmet fognak forgatni.