Szekeres Viktor

Az eredeti mellett újabb Hősök-sorozat indul

A Heroes népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, Amerikában egyenesen a 2006-07-es évad egyik legnézettebb újoncsorozata lett (idehaza bukott, de nem is vártunk tarolást), így nem csoda, ha a készítők minden cseppet ki akarnak facsarni az ötletből.

Idén ugyanis bár elég jó eredményeket, olykor 15 milliós nézettséget produkált a Heroes, de vagy az összefüggő sorozatoknál megszokott kisebb szünet (konkrétan a második) miatt, vagy a nagyon erős kezdés után történt színvonal-visszaesésnek köszönhetően, pár millió néző otthagyta a sorozatot és más hétfő esti elfoglaltság után nézett. A készítők ennek megismétlődését megakadályozandó azt ötlötték ki, hogy amikor lepihen a sorozat, akkor sem maradnak Heroes nélkül az emberek.

Éppen ezért a 24 epizódra tervezett 2. évadban, az esedékes szünetben, elindul a 6 részes Heroes: Origins címet viselő leágazás, mely a sorozatban már feltűnt vagy még nem ismert karaktereket állítana a középpontba egy-egy történet erejéig, mely ahogy a cím is utal rá, egy-egy kiválasztott Hős életútját kísérné figyelemmel a születéstől (vagy az erő felfedezésétől) a Heroes világában történő helykereséséig.

Igazi csavar az ötletben, hogy a bemutatott régi vagy új hősökből a nézők egy szavazás útján valakit "beválaszthatnak" a tervek szerint 2008 őszén kezdődő harmadik évadba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gabooka #12
    Miről van szó????[#help
  • HJPOWER #11
    Királyság!!!
  • Dakkon #10
    teljes mértékig igazad van! baro lassu a folyása. talán azért is, mert picit sok a karakter és nincs idő egy érszben minddel foglalkozni, így joformán 2 részenként megy érdemben előre a sztori.
  • Atisz #9
    Jár a pont, a legújabb részeket még nem töltöttem le. PB és 24 prioritást élvezett
  • Cnut #8
    Miért nem csinálnak Lost-Heroes közös részt? Baromi jó megfejtés lenne a lostban ha kiderülne hogy Lindermanné az egész hely, oszt akkor nem is kéne új részekkel szenvedni ;)
  • Inquisitor #7
    Ó te szegény, mit fogsz szólni a 23-ik epizódhoz akkor? :D
  • Atisz #6
    Nem, jól értetted... Sylar szívja az agyakat és baromi lassan sodródunk a robbanásos végkifejlet (?) felé.
  • InfectedMann #5
    A Heroes kezd leülni? :D
    Biztos jó sorozatot néztél? :D

    Vagy lehet én értettem félre valamit!
  • Atisz #4
    Ez szerintem butaság. Elég jól bemutatta az első pár rész azt a periódust amikor is az egyes szereplők megismerik a képességeiket. Semmi szükség több ilyen: - Omg, he can read my mind. - Sure I can - kaliberű dolgokra.
    Persze aki függő és nem bírja ki azt a pár hónapot a kedvenc sorozata nélkül, annak biztos(?) jó lesz.
    Én inkább már vmi konkrétumot várnék a sztori szemponjából, mert ez a sorozat is kezd nagyon leülni...
  • Sance231 #3
    Jó ötlet, bár ez a beszavazósdi picit tréül hangzik. Nehogy kitaláljanak ilyet kiszavazással is. Megy az évad fele, egyszercsak megjelenik egy fickó az akutális hős mellett: "Fiam, téged kiszavaztak."