Szekeres Viktor

Doktor House hangja 100%-osan megváltozott

Múlt héten a tavasz legnézettebb sorozatában már felerészt Kulka János hallhattuk, aki a 13. résztől teljes műszakban vette át a szerepet.

Tavasszal több alkalommal is hatalmas veszteség érte a magyar színházi művészvilágot elbúcsúztunk többek között Kaszás Attilától, Darvas Ivántól - és Szakácsi Sándortól, aki amellett, hogy a Magyar Színházban tűnt fel esténként, a hol istenített, hol a földbedöngölt magyar szinkron egyik állócsillaga volt. Szinte minden szerepében emlékezeteset nyújtott, lehetett szó filmről vagy tévésorozatról. Igazi gumihang volt, szinte minden színészhez hozzá tudott idomulni.


Az utóbbi időkben moziban a Mission: Impossible 3 főgonoszának, a karakterben tőle teljesen elütő Philip Seymour Hoffmannak kölcsönözte a hangját, előtte a Batman: Kezdődik!-ben pedig Liam Neeson mentorkarakterét személyesítette meg - sokak szerint a legjobb Bruce Willis hang volt, ld. a Die Hard 2 klasszikus szinkronja. Persze a filmek mellett sorozatokban is feltűnt, a legendás Twin Peaks főszereplőjét, Cooper ügynököt is az ő hangjával azonosítjuk. Szakácsi jó ideje csak nagyobb, mozis munkákat vállalt, ezért is volt meglepetés, hogy a TV2-nek sikerült őt megnyernie az Emmy- és Golden Globe-díjas FOX-sorozat, a Doktor House címszereplőjének a magyar hangjának.


Sajnálatos távozása után nagy gondba került a csatorna, hogy sikerül-e hasonló kaliberű művésszel pótolni Szakácsi Sándort. Ez kötelező volt, hiszen tavasszal (meg egyébként is szinte az egész évadban) a Doktor House volt az egyetlen sorozat, amely képes volt térdre kényszeríteni az RTL Klubot. Végülis Kulka Jánosnak kínálták fel a Gregory House-t alakító Hugh Laurie szinkronizálásának lehetőséget és a Nemzeti Színházban évek óta brillírozó színész végül igent mondott a felkérésre. (Persze a nem színházba járó többségnek továbbra is az Életképekből és a Szomszédokból ismerős Kulka János.)

A múlt heti epizódban, a második évad tizenkettedik részében a TV2 szokatlan módját választotta a búcsúzásnak, ugyanis a Figyelemelterelés című rész első felében, a reklámszünet előtt még Szakácsi Sándor hangját halhattuk, míg a reklámszünet és a TV2 tisztelgése után már Kulka János hangjával tért vissza a jó doktor, hogy tovább csesztesse betegeit. Kulka a Külcsín titulust viselő 13. epizódban már egymaga vette át a differenciál-diagnózisok táblára vésésének irányítását.


A sorozat - amely idehaza sokak meglepetésére egy ideje már a Miami helyszínelőket is oktatja a sokak által vitatott nézettségi adatok alapján - a tervek szerint egész nyáron a TV2 műsorán marad, vagyis még 12 héten keresztül láthatjuk a pokróc doki és a betegségek összecsapásait. A nagy kérdés az, hogy az évad végeztével azonnal belecsap-e a csatorna a 3. szezonba, vagy azt tavaszra tartogatja.


Az Egyesült Államokban alig két hete befejeződött harmadik évad egyébként az adatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy igencsak ínyére volt az amerikai közönségnek, hiszen a Grace klinika és a Helyszínelők mögött az előkelő harmadik helyet szerezte meg a sorozatok éves nézettségi listáján. Ezzel meg is alapozta a negyedik évadot, és ha folytatódik a House egyre növekvő népszerűsége akkor nem lenne csoda, hogy ha jövőre már vezetné a nézettségi listát a nem ritkán 22 millió nézőt vonzó sorozat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mardel #75
    Kulka teljesen nem illik a Househoz, mármint Szakácsi után. Mostmár tényleg elqrták a szinkron hangot. Adták volna inkább Dörner Györgynek.
    Akik kiválasztották Kulkát House szavaival élve: idióták. Egy mély kissé rekettes hangú ember helyett most egy lágybabb tónusú abszolút huszonéves hang került.
  • Deryck #74
    az új szinkron tényleg egy kicsit szokatlan, legalábbis nekm, de a sorozat akármit mutatnak a statisztikák még mindig a legjobb sztem. és egyre jobbak a beszólások. és szerintem nem kulkát kellene hibáztatni akárki más vette volan át a szinkront vkiknek úgyse tetszene. ettől függetlenűl tényleg szakácsi sándor hangja nagyon jo volt.
  • IMYke2.0.0.0 #73
    Az angolban is van magázódás.
    Felejtsd el azt, amit neked az angol nyelvórákon mondanak!
    A magázódásra az angolok külön szófordulatokat - tehát nem ragokat - használnak, és a hangsúllyal is játszanak, ebből tökéletesen lehet tudni írásban is és szóban is, mikor magázódik, mikor tegeződik két vagy több kommunikáló ember.
  • Vaxi #72
    Istenem, te annyira hülye vagy mint egy darabka megszáradt gulipánfos.
    Menj a fenébe...
  • mama2 #71
    Szerintem se illik hozzá az új szinkron hang. Túl fiatalós és tényleg nincs benne az az átélés, mint az előzőnél. Nem illik Haúz-hoz:D.
  • who am I 7 #70
    kulka na :) annyira unottan beszél, h már idegesitő-..
  • who am I 7 #69
    sztem xarabb lett kutkával.na mind1
  • L3zl13 #68
    Nem is a tisztelet jele ez nála. Szerintem a szinkronban magázás közben is jól átjön a tiszteletlensége és pimaszsága.
  • Psichopat #67
    Azér gondoltam hogy vacak a magázódás mert egy ilyen karakter mint House szerintem nem törődik a mások tiszteletével, épp ezért tegeződve kellene osztania. Bár abban lehet valami hogy a munkatársak felől viszont jobban áll a magázódás.
  • winnie #66
    "Meg mellékesen a magázódástól benne egyenesen falramászok."

    ?? ezt nem értem én sem. mi lehetne magázódás helyett? nyilván nem tegeződés, mert az még durvább lenne. van harmadik?:)