Napi Online

Tévétörténet a Millenárison

Az idén ötvenéves Magyar Televízióról (MTV) a magyar televíziózás hőskorát bemutató kiállítással emlékezik meg a Jövő Háza Múzeum a Millenáris Parkban.

A bemutató címe Intervízió - ez megegyezik az Eurovízióval szemben létrehozott szocialista tévészövetség elnevezésével, amivel talán arra akarják felhívni a figyelmet a szervezők, hogy az MTV első fél évszázadának nagyobb része a szocialista kultúrpolitika uralma alatt telt el. Erre utal már az is, hogy a tévé születésnapját az első magyarországi élő közvetítéshez kötik, amelyben az 1957. május 1-jei felvonulásról - a forradalom leverése utáni első tömegdemonstrációról - tudósított az akkor egyetlen közvetítőkocsi.

A televízió Amerikából indult hódító útjára, és történetének 88 éve alatt fenekestül felforgatta a világot. Egyidejűleg értékközvetítő és népboldogító, népbutító eszköz, a legmarkánsabb reklámüzenet-hordozó és politikai véleményformáló médium. Ötven évvel ezelőtt még maga a készülék is státusszimbólumnak számított, de egyben közösségszervező eszköznek is, hiszen ha egy házban volt egy ilyen doboz, az előtt az esti "nagy film" idejére összegyűltek a szomszédok.

Az első bemondónők - Takács Marika, Tamási Eszter, Kudlik Júlia - évtizedekig emblematikus figurái maradhattak a televíziónak, öltözködésük, frizurájuk diktálta a divatot a dolgozó nők számára. Akkoriban a szerkesztők sem számítottak még "fogyóeszköznek", Matúz Józsefné például évtizedekig vezette a híradót, igaz, ez a műsor akkor a politikai propaganda eszköze volt. A súgógép akkoriban még csak egy fekete tábla volt - becenevén a néger -, hétfőnként pedig nem volt adás. Maradandó értéket képviselnek ugyanakkor a saját gyártású tévéjátékok, amelyek ma is sok nézőt vonzanak. A nyugati filmeket a Foxi Maxi és a Flinston’s rajzfilmek fémjelezték, rajtuk kívül csak elvétve fordult elő az imperialista országokból származó alkotás a magyar tévében.

Az MTV archívuma 163 ezer órányi anyagot őriz. Ennek nagyobb részét hagyományos filmszalagon tárolják, csak körülbelül harminc éve van modernebb rögzítési lehetőség, amelynek eredményeként 13 ezer órányi anyagot digitalizált formában raktároznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!