MTI

Megöli a tévét az online video?

A televízió kárára terjed az internetes és a mobiltelefonos videózás Nagy-Britanniában az ICM közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint, és novemberben már átadták a csak a netre szánt videóknak az első díjakat.

A BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság portálján ismertetett ICM-felmérés legfontosabb eredménye szerint azon fogyasztói csoporton belül, amelyre jellemző, hogy tagjai hetente legalább egyszer videóznak az internet vagy mobiltelefon segítségével, 43 százalék állította, hogy ennek következtében kevesebb időt tölt tévénézéssel.

A részletesebb bontás szerint 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy sokkal kevesebbet tévézett, 23 százalék pedig kicsivel kevesebbet. Mindössze 3 százalék mondta, hogy az újfajta szórakozási mód arra késztette, hogy több időt töltsön tévézéssel. A szórakozásnak ez a módja ráadásul rohamsebesen terjed és mindinkább a bűvkörébe kerülnek akik belekóstolnak: kétharmada azoknak, akik már legalább egyszer videóztak így, arról számolt be, hogy egyre több időt fordít az internetes vagy mobiltelefonos videózásra.

További fontos eredmény, hogy az online videózás igencsak népszerű a fiatalok körében: a rendszeres fogyasztók 28 százaléka 16-24 év közötti, 10 százalék 25-44 év közötti és csak 4 százalék idősebb 45 évesnél. Ehhez kapcsolódik, hogy a brit médiahatóság, az Ofcom nemrég arról számolt be, hogy a 16-24 év közötti lakosság körében a tévézéssel töltött átlagos idő 2003 és 2005 között 2,9 százalékkal csökkent.

Az online videókat rendszeresen fogyasztó populáció ugyanakkor még törpe minoritásnak számít: az összlakosságnak mindössze 9 százalékát teszi ki. További 13 százalék arról számolt be, hogy elvétve fogyaszt ilyen tartalmat, 10 százalék pedig tervezi, hogy valamikor majd a következő 12 hónap során online videók nézésével foglalja el magát. A britek kétharmada azonban még soha nem videózott az interneten és nem is tervez ilyesmit a következő évben sem.

A You Tube és más internetes videómegosztó portálok sikere után viszont egyre könnyebb dolguk van azoknak, akik videókat akarnak nézegetni az interneten, és saját felvételeiket is szívesen megmutatnák másoknak. A tévétársaságok igyekeznek alkalmazkodni az új trendhez, és bár az Egyesült Államok sokkal előrébb jár, mint a szigetország, hiszen Amerikában már rutinszerűen rakják ki weboldalukra a sikeres sorozatok korábbi epizódjait, míg a brit országos televíziók csak 2007 elejétől vezetnek be hasonló szolgáltatást.

Legtöbben azonban ma úgy vélik: a videók, s főleg az amatőr videók soha nem helyettesíthetik teljesen a tévét, a tévéadók viszont kihasználhatják - és ki is használják - a világhálóban rejlő lehetőségeket. Ennek ellenére a csak a netre szánt videóknak november elején San Franciscóban első ízben kiosztották a Vloggi díjakat: az első helyezett a Bagdadban, életben (Alive in Baghdad) című honlap lett, amelyen igazi irakiak mesélik saját történeteiket.

Az ICM felmérése november 7-9. között készült 1008 18 éven felüli, illetve 1062 16 éven felüli személy telefonos megkérdezésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!