Ötvös Tibor

Mélyponton a magyar mozik látogatottsága

Június második hétvégéje meghozta az idei év mozilátogatottsági mélypontját. A legújabb filmeket ugyanis a hazai vásznakon szinte üres nézőterek előtt vetítették le.

Az elmúlt év legrosszabb bevételeit produkálták a budapesti mozik. Sokak szerint a labdarúgó világbajnokság miatt maradtak távol az emberek, ennek azonban ellentmond az a nem elhanyagolható tény, hogy négy évvel ezelőtt a Baljós árnyakra több mint 50 ezren váltottak jegyet.

A németországi vb kezdetén A Da Vinci-kód vetítésére mindössze 11 ezren vettek jegyet, azonban ez a nagyon silány eredmény is elegendő volt az elsőséghez. A második helyezett Ómen 7 ezres nézőszáma még lehangolóbb. Bár kritikailag csúnyán megbukott Damien XXI. századi visszatérése, hazájában azonban képes volt némi profitra is. Kritikánk itt olvasható a filmről.


Neked sem őszinte a mosolyod!

Alig 71 nézővel maradt csak el az ördögi kisfiútól az X-Men: Az ellenállás vége, mely hazánkban eddig összesen 63 millió forintos bevételt termelt ki. Negyedik az angol humor képviselője, Az eltakarítónő, mely továbbra is alig-alig vonzza az embereket.

Ötödik a világszerte csak DVD-n megjelent, ám hazánkban mozikba került A harag napja. Az alig 3000 néző - a várakozásnak megfelelően - rendkívül csalódottan távozott a termekből és valószínű utoljára találkoztunk a Christopher Lambert nevével fémjelzett "megaprodukcióval". Kritikánk már olvasható.

Hatodik helyen kezdett Sophie Marceau filmje, az Anthony Zimmer. A francia film 2500-as nézőszámával abszolút bukásnak számít. Pedig az SPI nagyon bízott a színésznő rajongóiban, valamint a focitól megcsömörlött női közönségben, ám számítása mégsem jött be.


Ókori fogászat magyar módra

Anthony Zimmert, a zseniális bűnözőt a világ valamennyi rendőrsége üldözi. Senki sem tudja, hogy néz ki, de Akermannek, az elszánt zsarunak van egy aduásza a többiekkel szemben: tudja, hogy Zimmer mindent kockára tenne csak azért, hogy újra láthassa Chiarát. Épp mielőtt a fiatal nő találkozhatna a rejtélyes bűnözővel, kap egy üzenetet Zimmer kézírásával. Hogy üldözőit lerázza, Chiarának meg kell környékeznie egy vadidegen embert és úgy kell tennie, mintha ő lenne az, akit mindenki el akar kapni.

Hetedik helyen áll a Jégkorszak 2 - Az olvadás, mely alaposan hozzásegítette a Fox stúdiót az 1 milliárd dolláros bevételhez. Nyolcadik az Anyám nyakán, míg Tom Cruise és az M:I III csupán a kilencedik. Az utolsó helyen az Összekutyulva feszít.


Előljáróban csak annyit: ezt ne nézzétek meg!

Vb ide, rossz filmek oda, a héten rekordgyanús produkció kerül a mozikba. Ez pedig nem más, mint a Pixar legújabb animációs meséje, a Verdák. A hazájában már sikeres mese holnap kezdi meg menetelését. A második, komolyabb érdeklődésre számot tartható film egy remake, az Ismeretlen hívás. A nem túl jól sikerült filmről hamarosan olvasható kritikánk is. A minőségi szórakozásra vágyók pedig A velencei kalmár című Shakespeare-adaptációval múlathatják az idejüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gregorius #9
    Érdekes, hogy mindenki a drága jegyeket hozza fel és a rossz filmeket, a szakma pedig előszeretettel keni a kalózkodásra. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy egy mozilátogató mit kap ma egy mozijegyért cserébe.

    Nálunk lenne igény a mozilátogatásra, és szívesen is mennénk, leginkább idő nincs rá, de nehéz is rávennie magát az embernek, ha belegondol, hogy miért is szenved annyit azért, hogy moziba mehessen.
    Ha eljutok oda, hogy végre tudok időt szakítani arra, hogy elmenjek megnézni egy filmet, amiről sok jót hallottam, akkor két hónappal később már nem is játszák. Ha megfeszülök sem tudok rá jegyet szerezni, hiszen nem létezik a mozik műsorán. Zsákbamacskára pedig nem futja a magyarnak, az igaz.

    De ha van is jegy és film. Mit kap érte a magyar? Mert én valahogy mindig kifogom a mozilátogatók azon rétegét, akik szívbaj nélkül pofáznak bele a filmbe, telefonálnak a mobiljukon, és szemetelik tele a termet, amitől felmegy bennem a pumpa.

    Sajnos tapasztalataim szerint a nem premier filmes mozilátogatás kezd arra hasonlítani egy éjjeli buszra. Ott tart a magyar mozi mint a BKV. És mindkettő ott tart kultúrszínvonalban mint az ország. Mindig a legalja úszik a felszínen.

    De azért nem kell elfelejteni azt sem, hogy a színvonal megvan az üzemeltetésben is, ahol egy vetítés során azt sem veszik észre 5 percig, hogy elszakadt a film, mert senki nincs a vetítőben, vagy éppen valami mással, fontosabbal van elfoglalva mint a vetítés. De az is megtörtént már, hogy egy egész filmet kellett úgy végignézni egy szuper térhatású THX hangrendszerű moziban, hogy éppen a hátsó hangsugárzó nem működött, amiben a beszéd hangok szóltak. így aztán az effekteken kívül semmit nem lehetett hallani a filmből, és a baloldalon ülőket kellett kérdezgetni, hogy miről is van szó.

    Nekem ez jut eszembe arról, ha moziba kell menni.
  • BiG G #8
    sziklaszilárd a gazdaságunk, és rendkívül nagy az általános jólét, így sajnos nem értem miért lehet ez

    amugy pedig sokaknak még a szükséges dolgokra sincs pénze lassan (lásd kaja, számlák stb), nemhogy szarabbnál szarabb filmeket nézni a moziban...
  • nocomment #7
    Nah sejtem mi lesz ebből is. Mert persze az senkinek sem jut eszébe,hogy őrületes drága lett a mozijegy, vagy az, hogy mi lettünk szegényebbek. Még az sem, hogy a "plazamozik" pocsék hangrendszerét a hangerő fokozásával próbálják kompenzálni. (Nos valószínűleg így kell, ha már rosszul szól, hát legyen legalább fülsüketítően hangos). Végül meg csak annyit, hogy majd az is leszűrődik szvsz, hogy warezol mindenki, szal jó alaposan nézzünk az emberek körmére, mert így nincs rendben.
    Nem BP-n lakom és főként nem zavar, ha Tom Cruise ill. M:I III véletlenül nem hoz akkora hasznot amerikának.
    Üdv
  • kandeláber #6
    "az X-Men: Az ellenállás vége, mely hazánkban eddig összesen 63 millió forintos bevételt termelt ki"

    Szép dolog, hogy Te Budapestet tekinted hazádnak, bár ezt a kifejezést inkább Magyarországra szokták használni, Magyarországon eddig 165 millió forintot hozott az X3, lásd: http://index.hu/kultur/cinematrix/cinematop/

    (A fenti linken az "oeszágos" alatt a nem budapestit kell érteni, tehát valójában az országos a két blokkban szereplő bevételek összege (ez abból látszik, hogy BP-en többen nézték meg az Oment, mint országosan))
  • wbtist #5
    Támogatom az ötletet, megyek is...
  • Feriboy #4
    Csodálkoznak hogy nem megy senki moziba? Ezek a filmek finoman szólva szarok, ami meg nem az meg már vagy kifele megy a mozikból (pl jégkorszak 2) vagy pocsék volt a marketing (pl X-men, bár mivel nálunk nincs nagy kúltúrája a képregényeknek nem meglepő számomra a gyenge szereplés) És egyébként is nyár van, irány a strand vagy az első kocsma hogy ledöntsünk a haverokkal egy hideg sört :D
  • Tinman #3
    + jó filmeket kellene leadni.
    Ómen 7... hát ki a faxomat érdekli egy ilyen film? Még a sávszélt sem érné meg, nem hogy a jegyet.

    A Da-Vinci kód könyvben remek, filmen hulladék.

    Egyedül a Jégkorszak 2 érdekel, azt meg megveszem DVD-n ugyanis semmi kedvem ahhoz, hogy kis taknyosok vihogását hallgassam a mozijegy áráért.

    Nagyon kevés az igazán "jó" film. Legutóbb amit láttam az a 9th Company volt -magyar mozikban tudtommal nem is vetítették-, na az megérte volna a jegy árát.
  • Luciferke #2
    Meg nézhető filmeket gyártani, és azt leadni...
  • avcom #1
    nem kéne egy ezresért adni egy diákjegyet