Ötvös Tibor

A Da Vinci-kód lenyomta a mutánsokat

Ahogy az várható volt, hazánk vásznain nem történt meg az a váltás, ami a világ többi részén bekövetkezett. Az X-Men harmadik része ugyanis jóval kevesebb nézőt vonzott, mint A Da Vinci-kód, ami így továbbra is az élen áll.

A hazai mozik bevételi listáit böngészve nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem történt semmi váratlan változás. Egyedül a mutánsok harmadik kalandja tudott bekerülni a legjobb 10-be, de Tom Hankset még ők sem tudták legyűrni.

A Da Vinci-kód tehát továbbra is az élen áll, elsőbbségét pedig egyetlen film sem veszélyezteti. A mostani hétvégén közel 46 ezer nézőt vonzott a mozikba, mely közel a duplája annak, amit a második helyezett X-Men: Az ellenállás vége produkálni tudott.


Ne aggódj, barátok közt vagyunk!

Vagyis hazánkban nem következett be az a váltás, ami a világ nagyrészén megtörtént. A mutánsok harmadik kalandja alig 26 ezer nézőt vonzott és ezzel 27 millió forintos bevétellel kezdett. Kritikánkat itt olvashatjátok a filmről.

Harmadik helyre lépett vissza a Jégkorszak 2 - Az olvadás, melyről egyszerűen nem akarnak elfogyni a nézők. Ezen sorok megjelenésekor a film átlépte a 280 millió forintos bevételt. Negyedik a hazájában hatalmasat buktázó Összekutyulva, ötödik pedig a Mission: Impossible III.


Magyar kórházban forgatták a filmet?

Hatodik helyen áll az Anyám nyakán, hetedik pedig A rózsaszín párduc. A vígjátékot Woody Allen thrillerje, a Match Point követi, mely nem aratott olyan átütő sikert, mint Amerikában. Kilencedik a Disney-bukta, mely a Vadkaland címet viseli, az utolsó helyen pedig a Silent Hill - A halott város áll.


Bean a VB-re készül

A héten ismét elég kevés bemutató lesz. Pontosabban kettő olyan, melynek esélye van beleszólni a legjobb 10 sorsába. Az első - minő meglepetés - egy remake, méghozzá az 1976-os Ómen XXI. századi köntösben. A másik a kacagásra vágyóknak fog kellemes perceket szerezni, hiszen Az eltakarítónő főszerepeiben Rowan "Mr. Bean" Atkinson. Patrick "Piszkos tánc" Swayze és Kristin Scott Thomas domborítanak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MaryKate #7
    Már ne is haragudj,de a birkák bégetnek(be-be-be),a kecskék mekegnek(me-me-me)!
  • Venom1986 #6
    A magyarok birkák! Meee-Meee-Meee
  • kandeláber #5
    Megint ez a "hatalmasat buktázó". 58 millió dollár volt a bevétele, ez egy vígjátéktól (a vígjátékok ált. 30-40-be kerülnek) nem olyan rossz. Összehasonlításképp: a Silent Hill csak 46 milliót hozott, az első Underworld pedig csak 52-t, mégis készült folytatás.
  • Tecnamo #4
    A magyar néptől én már nem várok semmit...
    Akik annyira függenek a médiától, mit itt magyarországon, azok igenis birkák!
  • RedStorm #3
    Nekem meg az, hogy nem láttad a filmet és azt szajkózod amit a többiekt. Tehát te is egy ..... vagy.
  • BCS CORPS #2
    nekem ebből az jön le , hogy a sok birka a névre megy vagy az olyan filmre ami köré botrányt tudtak csinálni
  • norti #1
    Na én asszem a névnapomon nem az Oment fogom lesni, hanem jól beb@szok :D