Szekeres Viktor

Moziünnep a hétvégén - egyet fizet, négyet nézhet

Ismét lehet kedvezményes áron mozizni és ezúttal az árérzékeny nézők sem panaszkodhatnak a jegyek drágaságára.

A 2004-es év kiemelkedő sikerei után idén is lehetőség nyílik arra, hogy 2005. június 16-19. között négy napon keresztül kedvezményesen mozizhassunk az ország egész területén. A működés menete ugyanaz, mint tavaly: június 9-től az első teljesárú mozijegy megvásárlásakor a pénztárnál kiosztott 10 kupont tartalmazó névre szóló füzet biztosítja a négy nap alatti olcsóbb mozizást, minden résztvevő moziban, minden filmre (kivétel a Madagaszkár). Egy-egy kupon felhasználásával (amely 42 város 76 mozijába, összesen 279 vetítőterembe érvényes) már csak egységesen 320 Ft-ba kerül egy mozijegy.

A filmszínházak idén természetesen a Star Wars premierre időzítették, és így a jegyárak főműsoridőben már 1190 forintba kerülnek, ami elég soknak tűnik, főleg annak fényében, hogy a nagy mozikban, a kedvezményes napokon még mindig 650 forintért is megnézhetünk bármilyen filmet. A törvényszerűen visszaeső nézettséget természetesen a fogyasztó a drágulással és a filmek minőségének romlásával magyarázza, míg a forgalmazók továbbra is a kalózkodás ebét kötik a karóhoz, miszerint az igénytelen mozinéző inkább az otthonában nézi a rettenetes minőségű bélyegnagyságú kamerás felvételeket. Az igazságot természetesen a tudatlanság jótékony homálya fedi, de bizonyos alapdolgokra a mostani rendezvény is választ adhat.

A szervezők szerint az év 365 napjából négy igenis megérdemli, hogy negyedannyiba kerüljön egy mozijegy, mint az átlagos hétköznapokon - a kérdés az, hogy vajon ez mennyivel fogja megnövelni a filmek látogatottságait. Természetesen ezt leginkább a heti premierfilmek teljesítménye alapján lehet lemérni, így kíváncsian várjuk a Galaxis útikalauz stopposoknak-premier nézőszám-eredményeit, akárcsak a heti másik három bemutató, a francia adrenalinbomba, a B13 - Bűnös negyed, az afro-amerikai köntösbe bújtatott Apádra ütök-parafrázis A csajom apja ideges, valamint a német dokumentumfilm, az Edukators népszerűségét bemutató számokat.

A premierfilmek mellett premier előtt alkotásokat is tesztelhet a közönség, többek között Woody Allen legújabb szocio-komédiáját a Melinda és Melindát, a Pofonok völgye (Kung fu hustle) című ázsiai akció vígjátékot a Shaolin foci rendezőjétől, Stephen Chow-tól. Ezenkívül a művészibb alkotások rajongói az angol Ken Loach Még egy csókja, valamint a Magyar Filmszemle fődíjas filmje, vagyis Vranik Roland Fekete keféje közül választhatnak. Természetesen lehetőség nyílik olyan filmek megtekintésére is, amelyeknek már régen volt a premierjük és azóta már talán nem is vetítik őket, de mindenféleképpen érdemes megnézni őket.

Ilyenek például Jean Pierre Jeunet-nek, az Amélie rendezőjének legújabb filmje az Audrey Tautou és Jodie Foster főszereplésével készült, az első világháborúban játszódó Hosszú jegyesség; a 2004-es év egyik nagy kultuszfilmje a Jim Carrey és Kate Winslet főszerepelte Egy makulátlan elme örök ragyogása; a Másvilág rendezőjének, Alejandro Amenabar idei Oscar-díjas drámája, a Belső tenger; Emir Kusturica legújabb vadromantikus cigánymozija, Az élet egy csoda, de ugyancsak alig háromszáz forintért tekinthető meg az utóbbi hónapok összes közönségfilmje, mint a Mennyei királyság, a Star Wars 3 - A Sithek bosszúja, a Holnapután, a Gyűrűk ura 3. része, az Arthur király vagy a Van Helsing.

Az idei Moziünnep újdonsága a Film-óra. A program lényege, hogy egy-egy nagysikerű magyar filmre a rendező is beül és a vetítést megállítva mesél a nézőknek a jelenet érdekességéről, a film forgatásáról, készítéséről - tehát aki csak a filmet szeretné megnézni, az inkább messziről kerülje el ezeket a vetítéseket. (Főleg Herendi Gábor Valami Amerikája és Török Ferenc Szezonja van veszélyben az ilyenforma rendezői szabotázstól.) A budapestiek más meglepetésekre is számíthatnak majd: egyes mozik jegypénztáraiban sztárpénztárosok, azaz híres magyar színészek, rendezők árusítják majd a jegyeket, ezzel is fokozva a Moziünnep izgalmait.

A 2004-es rendezvény négy napja alatt megteltek a mozik, a foci-Európa-bajnokságot és a Forma 1-et hátrahagyva 329 474 néző élt a lehetőséggel, hogy rendkívül olcsón vásárolt jeggyel behozza lemaradását, sőt akár a legújabb premierfilmekre is beüljön. A Moziünnep alatt háromszor annyi néző gyűlt össze az akcióban részt vevő 48 mozi 249 vetítőtermében, mint 2003 azonos hétvégéjén.

Külön elismerés illeti a Moziünnep szervezőit, főleg azt a figyelmet, amit a www.moziunnep.huhonlap megteremtésére fordítottak. Az ember, amint detektálja a pont a rendezvény időtartama alatt őt fogadó "This account has been suspended. Either the domain has been overused, or the reseller ran out of resources." feliratot, azonmód elgondolkozik, hogy az egészet vajon a nézők kegyeinek keresése érdekében találták ki, vagy csak a számos támogatónak kívántak a sok plakáton és a filmek előtt vetített reklámok során megjelenési lehetőséget nyújtani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #20
    még szerencse, hogy a többség, köztük a képregény írója sem így gondolja.
  • Yurij #19
    akkarom mondani képregényt
  • Yurij #18
    Nem tudom miért van mindenki oda ettöl a Sin Sity-töl.Pedig egy akkora 0 kaliberü film hogy csak na.
    Meggyalázták a játékot.
  • hornbali #17
    Nagyon jó ötlet ez a moziünnep, csak kár hogy évente van megrendezve.
    Pedig többször is bevállalnám az egész napos mozizást. (Persze nagyából 1 jegy árán.)
  • Hegyikecske #16
    Hmm én ezt kihagytam asszem :D majd jövőre lehet nem sajnálok kiadni egy teljes árujegyre pénzt... :D bár a diák sem olcsóbb alapból de nem is sűrűn járok moziba
  • onimusha #15
    Sin City-t meg a Hitchhiker's Guide to the Galaxy-t 320huf/ticket áron néztem meg ennyit meg is értek :), csak kaki, hogy nem lehetett foglalni szinte sehol a moziünnep miatt
  • asysoft #14
    Sin City rulez!
  • entreri #13
    nálunk nincs szar se. Majd egy hét múlva lesz bazi nagy vászonos szabadtéri ingyenes Star Wars 3 vetítés. Persze este, amikor a szúnyogok már éhesek.
  • entreri #12
    lol
  • Fucuky #11
    BP., Ma**ut mozi, szombat du 6 :
    " bocs de elfogyott a kuponfüzet..., nem számítottunk rá hogy ennyien jönnek"