Dojcsák Dániel

Star Wars III. rész - A Sithek bosszúja II.

A nagyközönség számára május 19-től megtekinthető befejező, vagy átvezető vagy a nagydolgokat elkezdő harmadik epizód nekem sem okozott csalódást.

Generációk nőttek fel a történeten és a hetvenes-nyolcvanas években pont olyan lélegzetelállító volt a gyufásskatulyányi modellből lett birodalmi lépegető, mint most 2005-ben egy lángoló, de élettel teli digitálisan megalkotott város. Ugyan magam is rajongója vagyok a sorozatnak, de nem mondhatnám, hogy kívülről tudom a szenátus tagjainak a nevét, vagy a vadászgépek technikai paramétereit. A film körül kialakult kultusz sokféle rajongói réteget alakított ki, egészen a 26. ismétlést vasárnap esti szupermoziban nagy nehezen megnéző családoktól a fent említett aprólékos fanatikusokig. A film vonzereje éppen ebben van, mivel korhatár nélküli, ezért egy mai gyermek is ugyanolyan áhítattal szemléli az űrbéli harcokat, mint anno mi magunk, vagy szüleink, és mi is kíváncsian várjuk, hogy hogyan válaszolja meg a nyitva hagyott kérdéseket Lukács György, ismertebb nevén George Lucas.

Egy ilyen bemutató előtti kritikában illetlenségnek tartanám a cselekmény adott részeit túlzottan ecsetelni, de ugyanakkor nem lehet egyes dolgok mellett elmenni. Aki látta a másik öt részt az pontosan tudja, hogy Anakin Skywalkerből Darth Vader lesz, hogy a korábban százával viaskodó Jedi lovagok nagyrésze valahogyan el fog tűnni az élők sorából és csak Yoda mester és Obi-Wan Kenobi marad meg a régiek közül. Az sem titok, hogy Padmé ikreket szül, akiket Luke-nak és Leiának nevez el, aztán ő is eltávozik az élők sorából. Azaz a harmadik részek érdekes momentuma fedezhető fel itt is - akár a Mátrix trilógia záró fejezetében - mégpedig a főbb szereplők látványos elhullása. Ebben az esetben össze kellett kötni egy réges-régen megírt történet tényeit az utóbbi évek terméseként kialakult első és második epizóddal. A fő cselekmény szálak egyértelműek, de bravúros ahogyan az egész galaxis társadalma átalakul, ahogyan új köntösben, de a régi varázsában villannak meg a korábbi részek motívumai.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ennek ellenére sok helyen zavaróan gyorsan történtek az események és az átmenet kicsit művíes volt. A film megnézése után ha megkérdezte volna tőlem valaki, hogy milyen időintervallumot ölelt fel ez a rész, akkor nem tudtam volna válaszolni. Az előző epizód óta 10 év telt el. A főcím és a csillagok felé futó rövid bevezetés után egyből belecsapnak a fiúk a levesbe, az akcióra éhes rajongók kielégítése nem szenvedhet csorbát. A régóta várakozó embereknek cirkusz kell és kenyér - a kenyér gyanítom popcorn formában érkezik, a cirkusz pedig egy majd fél órás, kőkemény lézeres, robbanós, zuhanós, repülős, öldöklős, lézerkardos akcióban testesül meg. Ebben a félórában még úgy tűnik a Jedik bosszújáról van szó, még ők vannak nyeregben, a Sithek kénytelenek elkönyvelni komolyabb veszteségeket.

Anakin figurája viszont pillanatról-pillanatra alakul át az előző részben is megvillantott tiszta szívű, de becsvágyó Jediből a velejéig gonosz, de továbbra is becsvágyó Darth Vaderré. Obi-Wan és Yoda kitartóan állandó vonásai segítségével lesz igazán látható Anakin változása. Először csak gondolatokban, majd szavakban, később tettekben érhető utol a fiú közeledése a sötét erőhöz. Két csúcspontra is számíthat a néző, hiszen először lélekben alakul át a szemünk láttára, majd a záró jelenetekben fizikailag is megkapja a jól ismert gonosz szuszogó figuráját. A vetítés előtt két kérdés volt bennem vele kapcsolatban. Miért és hogyan: nyugodjon meg mindenki, kielégítő választ fog ezekre kapni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Filozófiai vonatkozásaiban is kerekké válik a történet. A korábbi részekben fekete-fehér ecsetet használt a szerző. A Jedik jók és igazságosak, a Sithek pedig gonoszak és rosszak. Ebben az epizódban egymás mellé állítva látjuk a két oldalt. A történet iróniája, hogy sosem lehet tudni, hogy a sötét oldal feje és a jók vezetője közt van e különbség. Ha közhelyes szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mindannyiunk életében ez a két párhuzamos út rejlik, csak kevésbé sarkítva. Mindkét fél ugyanazért küzd: a hatalom megszerzéséért, hogy aztán békét teremtsen. A Sithek sem háborúzni akarnak, csak számukra ez a legegyenesebb út a sikerhez. A hősök világában a hatalom a kulcs mindenhez, és csak egy probléma van vele, hogy aki megszerzi, annak a sorsa az, hogy el is fogja veszíteni. Anakinról a próféciák azt mondták, hogy egyensúlyt hoz az Erőben és legyőzi a Sitheket. Persze a Jedi Tanács némi interpretációs hibával küszködhetett, amikor ezt megfejtették. Az egyensúly nem a gonosz eltörlése, hiszen az csupán csak a mérleg nyelvének elbillentése. Az egyensúly az Anakin-Luke tengely körül forog.

A történet és a technikai megoldások révén a film műfaját meghatározhatnánk egyszerű sci-fiként is, ugyanakkor a már említett akció kategória mellett komikus elemek is feltűnnek a műben, főként R2D2, 3PO és Yoda révén. Lehet majd nyugodtan nevetni, sőt a drámai szituációk közben is volt néhány emésztést segítő geg. Az érzékenyebb nézők ugyanakkor vigyenek nyugodtan zsebkendőt, hiszen a halál, a változás kemény és drámai élmény, ami át is szűrődik a vásznon. Hiába volt mindenki felkészülve az eseményekre, hiába lehetett kisakkozni hogy mi fog történni, a megvalósítás, a látvány és a részletek súlyossá tették a művet.

Hiába a fénykard csaták (igen van benne több is), hiába az űrbéli ütközetek, az igazán lényeges rész a karakterek közt zajlik. A korábbi részek gyakran kaptak olyan kritikát, hogy silány színészi játékot vonultatnak fel, de a végére ez is változni látszik. Natalie Portman végre önmagát (tehát nem Amidala hercegnő, hanem már csak egyszerűen Padmé) adja teljesen, kibújik a politikus és vezető maszkja mögül, Yoda karaktere is jóval "emberibbé" válik. Minden az érzelmek és a lélek körül forog, anélkül, hogy bármiben is hasonlítana egy B kategóriás romantikus drámához. A gyengén kivitelezett szerelmi szál itt megerősödött kissé, igaz már nem próbál szívmelengető lenni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
klikk a képekre a nagyobb változathoz

Fénykardokból ugyan egyre kevesebbet látunk, nincsenek már tömegjelenetek, de a film egyik csúcspontja - talán ez sem titok - Obi-Wan és Anakin párharca, mely párhuzamos Yoda és Darth Sidious küzdelmével. Ugyan izgalmas ütés váltások folynak hosszú perceken belül, de mégis tudjuk, hogy mindkét csata X-re végződik, hisz mind a négy karakter feltűnik a IV. epizódban is.

Annak ellenére, hogy sok-sok kérdést megválaszol ez a rész, bennem mégis hiányt ébreszt számos apró részlet magyarázatlansága. Persze nem azt szeretném tudni, hogyan működik a fénykard, vagy mennyi memória van R2-ban, hanem azt szeretném látni, hogy miként alakul át a világ, mi történik a kis emberrel, hogyan lesz béke a galaxisban, hova tűnik az a sok jó technika, amit itt felvonultatnak, de a következő (1977-es) részben már nincs meg. Erre csak a közelmúltban kiadott 25 apró kis részletben leadott rajzfilm sorozat adja meg a választ, aki teljesen otthon akar lenni a galaktikus történelemben, annak ez is kötelező darab.

Végszóként én sem tudok mást mondani, koronát rakott ez az epizód a sorozatra. Talán az ős fanatikusok tetszését is elnyeri majd, talán csak amiatt búsulhatunk, hogy nem lesz több nagyfilm a sorozatból. Én azért reménykedem, hogy Lucas nem tud majd nyugton maradni és nyugdíjas éveit a VII-VIII-IX megalkotásával tölti majd. Mivel legtöbbször PC játékteszteket írok, itt sem tudom mással zárni, hogy nálam vita nélkül csillagos ötösre vizsgázott a film. Jó szórakozást hozzá mindenkinek.

Olvasd el másik szerzőnk kritikáját is!



Kapcsolódó letöltések:
  • A film előzetese
  • A film John Willams által készített zenés videója

    Klikk ide!
    Klikk a képre a nagyobb változathoz
    Star Wars III. rész - A Sithek bosszúja
    (Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith)


    Rendező: George Lucas
    Forgatókönyvíró: George Lucas
    Operatőr: David Tattersall
    Jelmeztervező: Trisha Biggar
    Zene: John Williams
    Látványtervező: Gavin Bocquet
    Vágó: Roger Barton, Ben Burtt

    Ewan McGregor (Obi-Wan/Ben Kenobi)
    Hayden Christensen (Anakin Skywalker/Darth Vader)
    Natalie Portman (Amidala szenátor/Padmé Naberrie-Skywalker)
    Samuel L. Jackson (Mace Windu)
    Ian McDiarmid (Palpatine császár/Darth Sidious)
    Christopher Lee (Count Dooku/Darth Tyranus)
    Anthony Daniels (C-3PO)
    Kenny Baker (R2-D2)
    Peter Mayhew (Csubakka)
    Frank Oz (Yoda hangja)
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • reni2525 #229
      honlapom: www.anakin-hayden.gportal.hu
      Nézzétek meg több mint 500 letölthető videóval! Sulis cuccokal !
      Rengeteg képpel! sok érdekességgel! Írjatok a Vendégkönybe , regiztráljatok!
      ÉS GYERTEK VISSZA MÁSKOR IS MIVEL A HONLAP FOLYAMATOS SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!
    • reni2525 #228
      honlapom: www.anakin-hayden.gportal.hu
      Nézzétek meg több mint 500 letölthető videóval! Sulis cuccokal !
      Rengeteg képpel! sok érdekességgel! Írjatok a Vendégkönybe , regiztráljatok!
      ÉS GYERTEK VISSZA MÁSKOR IS MIVEL A HONLAP FOLYAMATOS SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!
    • NEXUS6 #227
      Én meg épp most kezdtem újra játszani a JKII: jedi outcastot.
      Nem is olyan rossz játék, így 1280/1024-ben;)

      A hétvégéken nyomatják a első 3 epizódot valamelyik kereskedelmin, 30 másodperceket tudok belőlük "élvezni", nagyon veszélyesek.

      Az origit valahogy mindíg megtudom nézni 250X is. Ez van.
    • DJ Bee18 #226
      Épp most olvastam végig a hivatalos 7, 8, 9. résznek számító Thrawn-trilógiát, inkább ezt kellett volna megcsinálni... Mondjuk 1992 körül ha elkezdték volna, még az eredeti szereplőkkel is meg tudták volna csinálni. Nagy siker lett volna, és nem csak pénzügyileg, mint most. Sztem nagyon eltalált a történet.
    • w77d #225
      Szerintem a legjobban eltalált és a legjobban összetettebb rész a 3.
    • anakin3 #224
      Szerintem is nagyon jó volt, sokkal több akció volt benne. Főleg az Anakin Obi-Wan küzdelem volt a szép grafikailag megoldva...
    • Nagymeno #223
      Szerintem elég jó volt a Star Wars 3. része.

      Válasz 'hokotro' üzenetére
    • hokotro #222
      Számitástecnikai effektusok,tömbtelege,és zsé,zsé,zsé.Azthittem sokkal jobb lessz a sithek bosszuja .
    • NEXUS6 #221
      Jöhet a zsé!!!!!!!!;))))))

      Ezt most marhára elbuktad.
      Én pluralizmus párti vagyok!

      A SW ep1-3-ig viszont filmes szempontból egy *ð@&€$³ß¤!!!!
    • Anteris #220
      azé máskor nézd meg rendes minőségben is ne csak egy mobiltelefonnal bedigizett blackverzsön alapján ítélkezz : )