SG.hu·
Jogellenesnek minősítették a Netflix éveken át tartó áremeléseit Olaszországban

Egy római bíróság kimondta, hogy a Netflixnek vissza kell térítenie az olasz előfizetőknek az elmúlt évek áremeléseit. A döntés szerint a vállalat jogellenesen emelte meg az előfizetések árát több alkalommal is, ezért az érintett ügyfelek akár 500 euró visszatérítésre is jogosultak lehetnek, attól függően, hogy milyen csomagra fizettek elő.
A pert egy olasz fogyasztóvédelmi szervezet, a Movimento Consumatori indította. A szervezet szerint a Netflix áremelései sértik az olasz fogyasztóvédelmi törvényt, amelynek megfogalmazása szerint jogsértő, ha egy „szolgáltató egyoldalúan módosítja a szerződés kikötéseit vagy a nyújtandó termék vagy szolgáltatás jellemzőit anélkül, hogy erre a szerződésben magában megjelölt indok szolgálna.” A bíróság április 1-jén meghozott ítélete kimondta, hogy a Netflix szerződéseinek tartalmazniuk kellett volna, hogy milyen okok miatt változhatnak a jövőben az árak vagy a szolgáltatás egyéb feltételei. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az áremeléseket úgy vezették be, hogy a vállalat nem adott a fogyasztók számára érvényes és megfelelő indoklást. Emiatt a bíróság érvénytelennek nyilvánította az új árakat, és elrendelte, hogy a Netflix térítse vissza a pénzt az érintett előfizetőknek.
A döntés annak ellenére született meg, hogy a beszámolók szerint a Netflix 30 nappal korábban értesítette a felhasználókat a díjak emeléséről, és lehetőséget adott nekik arra is, hogy lemondják az előfizetésüket, ha nem kívánják elfogadni az új árakat.
A Movimento Consumatori által közzétett nyilatkozatban az ügyben közreműködő ügyvédek, Paolo Fiorio és Corrado Pinna a következőképpen fogalmaztak: „A prémium csomag esetében a 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és 2024-ben alkalmazott jogellenes áremelések jelenleg összesen havi 8 eurót tesznek ki, míg a standard csomag esetében az emelések jelenleg összesen havi 4 eurót jelentenek. Egy prémium előfizető, aki 2017 óta folyamatosan fizetett a Netflixért, körülbelül 500 euró visszatérítésre jogosult, míg egy standard előfizető körülbelül 250 euró visszatérítésre jogosult. A jogellenes emelések az alapcsomagot is érintik, amelynek ára 2024 októberében 2 euróval emelkedett.”
A bíróság 90 napos határidőt adott a Netflixnek arra, hogy e-mailben, postai úton, a weboldalán és olasz újságokban tájékoztassa a jelenlegi és korábbi ügyfelek millióit arról, hogy jogosultak visszatérítésre. Ha a vállalat ezt nem teszi meg, akkor napi 700 eurós bírságot kell fizetnie. Az olasz távközlési hatóság, az AGCOM adatai szerint a Netflixnek 2025 első negyedévében 8,3 millió egyedi felhasználója volt Olaszországban. A Movimento Consumatori mostani közleménye szerint a szolgáltatásnak 2024 októberében mintegy 5,4 millió előfizetője lehetett az országban.
Az olasz jogszabályok értelmében a 2025 áprilisa után végrehajtott vagy végrehajtandó áremelések már jogszerűnek számítanak. A Netflix ekkor módosította a szerződési feltételeit, és egyértelműen rögzítette, hogy a szerződés feltételei a jövőben megváltozhatnak technológiai, biztonsági vagy szabályozási okokból, a szerződéses kikötések pontosítása érdekében, illetve a szolgáltatás módosítása miatt. A fogyasztóvédelmi szervezet szerint azonban nem csupán a múltbeli áremeléseket kell visszatéríteni, hanem a jelenlegi díjakat is csökkenteni kell.
A Movimento Consumatori közleményében azt állítja, hogy a Netflixet arra kötelezték, hogy „a jelenlegi előfizetések árát csökkentse a jogellenes emelések összegével.” Mint fogalmaztak: „Például egy prémium előfizető, aki 2017-ben aktiválta az előfizetését és ma 19,99 eurót fizet, jogosult ugyanarra a szolgáltatásra 11,99 euróért, míg egy standard előfizető, aki 13,99 eurót fizet, 9,99 eurót kell hogy fizessen.” A Movimento Consumatori elnöke, Alessandro Mostaccio közölte, hogy ha a Netflix nem csökkenti az árakat és nem fizeti vissza az érintett összegeket, akkor a szervezet csoportos keresetet indít a vállalat ellen.
A Netflix azonban nem fogadta el a döntést, és fellebbezést nyújt be. „Nagyon komolyan vesszük a fogyasztók jogait, és úgy gondoljuk, hogy a szerződési feltételeink mindig összhangban álltak az olasz jogszabályokkal és gyakorlattal” - mondta a szóvivő. Az ítélet jelentős és szokatlan győzelemnek számít azoknak a streaming előfizetőknek, akik úgy érzik, hogy az elmúlt években elszabadultak az árak. A streaming szolgáltatásokat eredetileg olcsóbb és egyszerűbb alternatívaként mutatták be a hagyományos kábeltelevízióval szemben. Az előfizetési díjak azonban az évek során jelentősen megemelkedtek. Ezek az áremelések sok esetben úgy történtek, hogy közben egyes szolgáltatások eltüntek, a tartalom minősége romlott, vagy több reklám jelent meg a platformokon.
Ahogy a nézők egyre inkább a streaming szolgáltatások felé fordulnak a hagyományos televíziózás helyett, az ellenőrizetlen áremelések egyre nagyobb problémát jelentenek. Bár a mostani bírósági döntés csak az olasz felhasználókat érinti, jól mutatja azt az elégedetlenséget, amely világszerte tapasztalható a streaming szolgáltatások áraival kapcsolatban. Az ítélet emellett megnyithatja az utat további szabályozási lépések előtt is a Netflix vagy más streaming szolgáltatók ellen, különösen az Európai Unióban, ahol a jövőben vizsgálhatják a korábbi áremelések jogszerűségét.