Szekeres Viktor

Itthon besült A kis hableány

Nálunk közel sem durrant akkorát az új, élőszereplős Disney-adaptáció.

Ahogy azt már az előzetes projekciók alapján sejthető volt, A kis hableány, azaz a The Little Mermaid értelemszerűen Amerikában sokkal nagyobb sikernek ígérkezik, mint globális színtéren, és erre a film magyar szereplése sem cáfolt rá. Itthon a gyerekeket valóban sokkal kevésbé mozgatta meg a Disney új családi musicalje, melynek még az első helyet sem sikerült megszereznie a bevételi listán a Halálos iramban 10 árnyékában.

A hosszú hétvége legnézettebbje itthon Vin Diesel filmje a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján 40 282 eladott jeggyel, a Disney alkotása nálunk csak a második helyre futott be 21 787 nézővel. Érdekesség, hogy a bevétel-megoszlás tekintetében a két film teljesen más kategóriát képviseli, hiszen a Halálos iramban-széria darabjai Amerikában már közel sem számítanak akkora durranásnak, és bevételük nagy részét a nemzetközi piacokon realizálják, míg ugye az USA-ban a Fast X másfél hét alatt nem hozott annyi pénzt, mint A kis hableány egyetlen hétvégén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #1
    Csinálj egy musicalt, ahol a szereplőket a hangjuk és nem a színészi tehetségük alapján válogatod ki, majd küld el Magyarországra, ahol leszinkronizálják és pont a lényeg veszik el, amire az egészet felépítetted :D :D