Szekeres Viktor

Még él Margot Robbie-féle Karib-tenger kalózai

Lehet, hogy mégis lesz női főszereplős Disney-kalózkodás.

2020-ban írtuk meg, hogy újabb Pirates of The Caribbean-projekt van készülőben, akkor ugyanis kiderült, hogy Margot Robbie lehet egy új A Karib-tenger kalózai-film főszereplője. A tervek szerint az alkotás forgatókönyvét az a Christina Hodson írta volna, aki a Birds of Prey című képregénymozit is jegyezte Robbie számára. Pár hete azonban arról adtunk hírt, hogy a teljesen eredeti alkotást, aminek eredeti története lett volna, eredeti karakterekkel a Disney a jelek szerint elkaszálta, ugyanis Margot Robbie a Vanity Fairnek adott interjújában elmondta, hogy már jó ideje fejlesztették ezt a projektet, amiért nagyon lelkesedett, de hiába lett volna klassz elkészíteni, nem nyílik rá lehetősége, mert a stúdió passzolta.

Nos, a jelek szerint ez nincs így, ugyanis a The Hollywood Reporternek adott interjújában Jerry Bruckheimer, a The Pirates of The Caribbean-franchise producere elmondta, hogy még mindig él két kalózos projektje: az egyik fiatal szereplős, a másik pedig a fent említett Margot Robbie-s, ugyanis két forgatókönyvet fejlesztettek: elmondása szerint előbbi már nagyon közel áll a végleges változathoz, utóbbin még dolgozni kell egy kicsit, de mindkettő nagyon jó szerinte, és abban bízik, hogy mindkét film meg is valósulhat.

Természetesen ezek a filmek nem tévesztendők össze azzal a hatodik epizóddal, amit már elég régóta fejlesztenek a Jack Sparrow-sorozatból, mely jó pár rendezőn rágta át magát, s melynek a szkriptjén legutóbb Craig Mazin és Ted Elliott dolgozott. Annak kapcsán olyan partnereket emlegettek Johnny Depp számára, mint Karen Gillan, Daisy Ridley és Emma Watson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!