Megérkezett a Monster Hunter első előzetese

Ilyen lesz a Monster Hunter.

Még nem tudni, hogy itthon megtartják-e a játékra utaló eredeti címet, vagy csak simán Szörnyvadászként mutatják be a Resident Evil rendezőjének új filmjét (ld. A kaptár esetében történt címváltoztatás), de az biztosnak tűnik, hogy nem kell tavaszig várni rá, hanem már decemberben láthatjuk, hogy mit hoztak össze a készítők. Ebben többek között az első, nyúlfarknyi előzetes is megerősít minket.


A premier előre hozása meglepő lehet, de előfordulhat, hogy a forgalmazó osztott és szorzott, majd rájött, hogy a film hasonlóképpen hozhat a bevétel arányainak tekintetében, mint a Resident Evil, azaz az amerikai piacról csak a bevételek sokkal kisebb hányadára számíthatnak, így lehet, hogy a kieső dollárokat kompenzálni lehet nemzetközi viszonylatban, főleg úgy, hogy a film jóformán vetélytársak nélkül lesz látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!