Szekeres Viktor

Megvan a Just Cause-mozifilm rendezője

Újabb várt videójátékos projekt talált rendezőre.

Tavaly tavasszal derült ki, hogy mozifilmes adaptációt kap a Just Cause című videójáték, amit az a Derek Kolstad fog írni, aki a John Wick forgatókönyvét is jegyezte. Azóta minden bizonnyal végzett is a forgatókönyv fejlesztésével, hiszen már rendezőt is kapott a projekt a legutóbb a Stuberrel villantó Michael Dowse személyében,

A filmadaptáció majdnem tíz éve van fejlesztés alatt, korábban úgy volt, hogy a képregényes Bryan Edward Hill írja meg, de azzal is próbálkoztak, hogy a filmmel egy közös univerzumot alkossanak Hitman: Agent 47-nel, valamint olyan játékok adaptációival, mint a Tomb Raider, a Deus Ex és a Thief - utóbbiból azonban nem lett semmi, miután a közönség nem nagyon érdeklődött az egyéni filmek iránt.

A legutóbbi adaptációs kísérlet Jason Momoát tette volna meg főszereplőnek Brad Peyton rendezésében, de 2018-ban, egy évvel a szerződése aláírása után utóbbi elismert, hogy nincs szkriptje sem a projektnek, és mivel mind ő, mind pedig a színész 2019-es éve teljesen be van táblázva, kiszállt a produkcióból.

A TPS játék franchise-t az Avalanche Studios fejlesztette és a Square Enix adta ki még 2006-ban, a főhőse pedig egy titkosügynök, egy bizonyos Rico Rodriguez, aki minden részben egy új, diktatórikus nemzetet próbál megdönteni olyan helyszíneken, mint a Karib-térség, Dél-Kelet Ázsia, Dél-Amerika, illetve a Mediterrán övezet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!