Szekeres Viktor

Kiderült, mikor érkezik a Shazam testvérfilmje Dwayne Johnsonnal

2021-es premier lesz a Black Adam.

Dwayne Johnson a lent látható vázlatot osztotta meg arról, hogy nagyjából hogy fog kinézni tervezett szuperhős filmjében, a Black Adamben, de nem is annyira a kép a lényeg, hanem a rajta lévő dátum, mely azt hozza tudomásunkra, hogy már csak két évet kell várnunk arra, hogy láthassuk az alkotást. Legalábbis Amerikában 2021. december 22-én lesz a mozis premier.

A Shazam főhősének nagy ellenlábasáról szóló Black Adamről már korábban (kábé 10 éve) tudni lehetett, hogy Dwayne Johnson alakíthatja, a korábbi infók szerint Adam Sztykiel írta a forgatókönyvet (aki eddig leginkább komédiáiról volt ismert, hiszen ő készítette az NBC-re az Undateable-t, ami itthon Megdönthetetlen címmel volt látható, valamint még olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Alvin és a mókusok: A mókás menet, A boldogító talán, illetve a Terhes társaság, de ő írta meg a Családi üzelmek 2-t is.) A kérdés, hogy ki lesz a rendező.

Teth-Adam of Kahndaq, azaz Black Adam karaktere először a Marvel Family első számában jelent meg 1945-ben, és mindvégig rosszfiú, illetve antihős maradt. A karakternek Shazamhoz hasonló képességei vannak, tud repülni, erős, agilis, képes manipulálni a villámokat és varázsol is.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!