Szekeres Viktor

18-as karikás előzetest kapott a darabolós, autóillatosítós sorozatgyilkosról szóló Az arany kesztyű

A Korhatár Bizottság újabb 18-as karikát osztott ki.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.


A Bizottság tagjai nemrég újabb premier előtt álló filmeket néztek meg, hogy azok korhatár-besorolásáról döntsenek. És rossz hírünk van a konzervatívabb szülők számára, ugyanis az október sem úszta meg piros karika nélkül, a fiatalabb gyerekeket csak mérlegelés után lesz érdemes elengedni Az Arany Kesztyű (Der goldene Handschuh) című német sorozatgyilkosos filmre.

A film hivatalos szinopszisa a következő: "A hetvenes évek elején egy pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben Hamburg lakóit. A gyilkos a kikötőváros vöröslámpás negyedében, az Arany Kesztyű bárban szedi fel áldozatait, reményvesztett hajléktalan nőket és prostituáltakat. Lakásában megerőszakolja, és különös kegyetlenséggel öli meg őket, majd a tetemeiket feldarabolja és autóillatosítókkal szagtalanítva elrejti egy kis kamrába. Mivel zömében magányos emberek az áldozataik, akiket senki sem keres, sokáig nem is tűnik fel, hogy sorozatgyilkos szedi áldozatait."

Fritz Honka német sorozatgyilkos 1970 és 1975 között legalább négy nőt ölt meg Hamburgban. A férfit teljesen véletlenül fogták el, miután 1975. július 15-én felgyulladt a ház, amiben a férfi élt. Honkát 15 évre ítélték, amit elmegyógyintézetben töltött el, 1993-ban szabadult, s 1998-ban halt meg. A film ezt a valós történetet dolgozza fel Heintz Strunk bestsellere alapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    A film beteg? Lehet, de inkább a valóság, amiről mesél, nem? A film amúgy kifejezetten jó lett. Nem mondom, hogy elgondolkodtató, de elég felkavaró.

    Kíváncsi vagyok, hogy megnézik-e itthon moziban annyian, mint a Hobbs és Shaw-t. Olvastam, hogy van pár ember, aki azért sír, mert csak folytatásfilmeket tud nézni. Na, ők most özönleni fognak rá szerintem.