Szekeres Viktor
Megvan az idei magyar Oscar-esélyes film
A papírformának megfelelően idén az Akik maradtak lehet esélyes az Oscar-díjra.
2016-ban a Saul fia, 2017-ben a Testről és lélekről, 2018-ban pedig a Napszállta című filmet küldte Magyarország az Oscar-versenybe, mely a legjobb nemzetközi film díjáért folyik Amerikában. Idén ez az elismerés az Akik maradtak című drámát illette. A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.
Az Oscarra a korábbi idegennyelvű kategóriába tavaly 87 ország nevezett filmet, melyek számát előbb egy előszűrést követően 9-10-re szűkítik le, majd azokból választják ki az öt jelöltek. Melyek közül természetesen egy később megkaphatja az aranyszobrot. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 9-én kerül majd sor Los Angelesben.
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nem amerikai filmek közül minden ország nevezhet egyet, melyet 2018. október 1 - 2019. szeptember 30. között mutatnak be belföldi moziforgalmazásban. A Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.