SG.hu·
Világsztárok egy magyar rendező új filmjének

Készül A gyertyák csonkig égnek.
Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével készül nemzetközi filmadaptáció Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből, amit Szabó István fog rendezni. Az Embers angol címre hallgató projekthez csatlakozott még Charlotte Rampling, Katherine Langford, Louis Hofmann, Gijs Blom, Evelyne Brochu és Jonah Russell. A szkriptet Christopher Hampton írta.
A Márai-könyv fülszövege a következő: "Szerelem, barátság, társaság, magány. Vagy ezek tetszőleges sorrendben. Két férfi és egy nő története. Meg egy titok, aminek megfejtése elmaradt. Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája. Mi történt akkor, azon a negyven évvel ezelőtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések, szenvedélyek mögött egy fiatal halott: Krisztina, egyikőjük szeretett felesége. Hasonló szenvedély volt a két barát részéről akkor, ugyanezen nő iránt. Az egyik csalt és menekült, a másik maradt, de nem nyújtott kezet a bajban Krisztinának. Most mindketten szembesülnek az árulással. Most, amikor már elfogytak a gyertyák. Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény az író stílusművészetének egyik remeke, melyet évtizedek óta játszanak a világ számos színházában vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe."