Szekeres Viktor

Megvan a Minecraft-mozifilm rendezője

Kiderült, ki rendezheti a mozis Minecraftet.

Pár hónapja még arról számolhattunk be, hogy hosszú rádiócsendet követően elvesztette rendezőjét a tervezett Minecraft-mozifilm, ugyanis Rob McElhenny távozott a produkciótól. Szerencsére ez nem jelentette a projekt bedőlését, ugyanis a gyártó stúdió aktivizálta magát, és mostanra megtalálta a filmet utódja, aki nem más lesz, mint Peter Sollett. A független filmest legtöbben a 2008-as Dalok ismerkedéshez révén ismerhetik, ami nem meglepő, hiszen a 2015-ös A nő, akit szerettem óta inkább csak tévésorozatos epizódokon dolgozott.

A film korábbi forgatókönyvét is McElhenny írta Jason Fuchs közreműködésével, azonban a Warner stúdió távozását követően két újabb írót szerződtetett a szkript újraírására, s Aaron és Adam Nee nyáron neki is látott a munkának. Eredetileg az volt a terv, hogy a Warner Bros. Pictures és a Mojang filmje 2019. május 24-én kerül Amerikában mozikba (természetesen 3D-ben és IMAX-formátumban), de ez értelemszerűen nem valósulhatott meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!