Szekeres Viktor

A Bosszúállók 3 már nem foghatja be a Fekete Párducot

Ahogy arra számítani lehetett, Amerikában a Fekete Párduc sikeresebb maradt, mint az új Bosszúállók.

Annak ellenére, hogy az Avengers 3 258 millió dolláros nyitóhétvégét produkált Amerikában, míg a Black Panther 202 milliósat, tavasszal azt írtuk, hogy "ettől még persze a papírforma szerint a film összbevételei nem fogják elérni a Fekete Párducét, mely már 688 millió dollárnál tart, de jó fogadtatás esetén még erre is van egy halvány remény." Nos, mostanra bebizonyosodott, hogy való nem kerül sor trónfosztásra az idei, amerikai toplista élén, ami annak köszönhetően, hogy rekordkezdés ide vagy oda, az új Bosszúállók nem tudta olyan jól tartani magát hétvégi bevételek tekintetében, mint vetélytársa.

A fentiekben azért lehetünk biztosak, mert az Infinity War hétvégén 1,5 milliós bevétellel már kiesett a top10-ből, és jelenleg 673 millió dolláros bevételnél jár, míg a Fekete Párduc pár dollár híján 700 milliónál. (Ha a két film 10. hétvégéjét vizsgáljuk, akkor is kitűnik, hogy utóbbi ekkor is még 5 milliós bevételt produkált.)

Nemzetközileg természetesen már teljesen más a helyzet, hiszen a Black Panther Amerikán kívül összesen hozott futása alatt 647 millió dolláros bevételt, míg az Avengers-film már most 1,36 milliárd dollárnál tart, és globális összbevétel szempontjából már kétmilliárd fölött jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #7
    Szerintem teljesen rendben van a megfogalmazás. Legalább nem lóg ki az sg.hu általános színvonalából. :)
  • cateran #6
    Az lehet, de a vilag boldogabbik felen nem irunk egymas utan ugy szamokat, hogy az elso szam az elozo szohoz tartozik...mert igy az jon ki, hogy 3 milliard 258 millio..mondjuk ugy, hogy kerulendo es minimalis agymunkaval siman at lehet fogalmazni a mondatot, hogy ne legyen felreertelmezheto, igaz, az mar iskolazottsagot es muveltseget feltetelez (ami pedig nekem sincs...) Pl "Annak ellenére, hogy az Avengers 3 nyitóhétvégéje 258 millió dollárot produkált Amerikában"
    Nem kvantumfizika.....(marmint ertem en, hogy a dolog felismerese es ertelmezese sem nagy kihivas, de azert ez legyen mar minimum elvaras, ha valaki "cikkeket" bofog a netre....)
  • petrov144 #2
    Szép összefoglalás
  • Zombee #1
    Magyarán kurva nagy siker, és a Disney kurvára leszarja azt a 25 milliós hazai különbséget, amikor nemzetközileg van 600 millió plusza a Fekete Párduchoz képest, ami még a sok sáp levámolása után is szép pénz marad. Így huszadrangú, hogy Amerikában kb. 25 millióval lemaradt.