Szekeres Viktor

Top Gun 2 és az első kép Tom Cruise-ról

Tom Cruise elkezdte forgatni a Top Gun 2-t.

Elvileg elkezdődött a Top Gun folytatásának forgatása, ugyanis Tom Cruise tweetelt magáról egy képet teljes menetfelszerelésben. Azért az "elvileg" kitétel, mert ha ez igaz, akkor elég fura, hogy még egyetlen másik szereplő nevét sem neszelte meg a sajtó. Akárhogy is, nemsokára minden bizonnyal ki fog derülni, hogy kik szerepelnek még a filmben.


A Top Gun második része, a Top Gun: Maverick 2019. július 12-én kerülhet mozikban Amerikában, a rendezője Joseph Kosinski a lesz, aki legutóbb éppen Tom Cruise főszereplésével forgatta a Feledést, előtte pedig a Tron: Örökséggel debütált Hollywoodban. Ez a dátum azt jelenti, hogy a filmet egy héttel a Pókember: Hazatérés folytatása után láthatjuk, valamint egy héttel az élőszereplős Oroszlánkirály film előtt.

Korábban Jerry Bruckheimer, a producer elmondta, hogy a Top Gun második részének története a pilóta nélküli drónok körül forogna, tehát egy olyan világban játszódna, ahol a vadászrepülőgépeket vezetők katonák a kispadra szorulnak, de természetesen Maverick meg fogja mutatni, hogy a pilóták sosem válhatnak feleslegessé. A forgatókönyv legutóbbi változatát Justin Marks adta le, a korábbit pedig Peter Craig írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!