Szekeres Viktor

Remek mo­zis év volt a 2016-os, három holly­woodi film került minden idők leg­jobb­jai közé

Azt vita nélkül állíthatjuk, hogy a 2016-ös év is bővelkedett nagyszerű filmekben, azonban időt álló lehet, hogy csak egy-két darab lesz közülük.

Mennyire vagy elégedett a mozis kínálattal?
  • Főleg jó filmeket láttam tavaly a moziban.
  • Elég rossz filmeket néztem meg tavaly a moziban.
Cseppet sem meglepő módon a 2016-ös remek mozis év volt. Abból a szempontból is, hogy csak úgy rajzottak a bombasikerek, ráadásul a legtöbb kasszasiker mind a kritikusoktól, mind pedig a nézőktől jó visszajelzéseket kapott. És abban a tekintetben is, hogy tele voltunk, ha nem is olyan sikeres, de emlékezetes alkotásokkal - aki nem nagyon látott jó filmet tavaly, az csak magát okolhatja, s idén törekedjen jobban választani, ne gyenge minőségű filmekre üljön be.


A díjszezon után, de még a nyári blockbuster időszak beindulása előtt érdemes a nézők által legemlékezetesebbnek tartott filmekről szólni, hiszen hiába tartanak egyes darabokat nagyra, azokról sokaknak nincs tapasztalata, ugyanis míg egy átlag mozinéző évi 5-20 filmet lát moziban, addig egy filmfanatikus vagy kritikus akár 100-at, 150-et is, így pedig jóval nagyobb merítési lehetőséggel rendelkezik. (Értelemszerűen utóbbiak a sokkal több jó film mellett sokkal több szemetet is fognak látni.)


Az ezúttal minket érdeklő tömeg véleményét egyrészt a nézők értékelései alapján lehet megítélni, másrészt a filmes bevételek alakulását figyelembe véve, melyek nemcsak az adott alkotás iránti érdeklődés fokát mutatják, hanem egyfajta tetszési indexet is. Ugyanis a marketing csak és kizárólag nem elég egy nagyobb siker eléréséhez, ahhoz kell a szájhagyomány is, a film ajánlása mely tartós toplistás szereplést idézhet elő. Ezt lehet a bevételek csökkenésének megfigyelésével vizsgálni: a gyorsan zuhanó bevétellel szemben a lassú ütemű esés a pozitív nézői fogadtatás jele.


A tavalyi év értékelését a közönség véleményének elemzésével végeznénk. És azért csak most, hogy az év végén bemutatott filmekről is valós képet kaphassunk. A nézők 2016-os filmkínálatról alkotott véleményét legkönnyebben a legnagyobb netes filmadatbázis, az IMDb osztályzatai alapján lehet belőni. Tudjuk, hogy ez csak közelítő adat és, hogy csak egy bizonyos réteg ízlését tükrözi, de a számítógép előtt gubbasztóknak talán ez a kör számít leginkább. (Azt persze senki ne várja, hogy a saját ízlése minden alkalommal találkozzon a tömeg vagy az elit ízlésével - ami persze nem jelenti azt, hogy az IMDb-s osztályzat "nem helyes".)


Az IMDb egyik legbeszédesebb menüpontja a top 250-es lista, mely értelemszerűen minden idők legjobbnak tartott (legmagasabb osztályzatait kapó) filmjeiből listázza a krémet a regisztrált felhasználók osztályzatai alapján, némi súlyozás kíséretében. Éppen ezért igen tanulságos lehet megfigyelni, hogy egy adott év filmes terméséből, mely alkotások kerülnek fel ide, mik számítanak egyesek szemében instant klasszikusnak. Ezt a vizsgálódást ráadásul érdemes az év első felében megejteni, hiszen az új filmek érkeztével egyre-másra fognak a lista végén állók kiszorulni a legjobb 250-ből, mint ahogy a 2015-ös év végén toplistás alkotások közül sincs már mind a legjobbak között. (Természetesen a legtöbb film esetében az idő múlásával csökken az érdemjegy, ugyanis ahogy egyre többen nézik meg a hájp hatására, úgy nő a csalódottak száma is. Tisztelet a kivételnek.)


Remek év ide vagy oda, az azért beszédes, hogy a 2016-os kínálatból jelenleg csak öt filmet találunk a legjobb 250 között, és azok közül is csak három amerikait. Ezek a Kaliforniai álom (113.), A fegyvertelen katona (156.), valamint a Zootropolis - Állati nagy balhé (247.). A listán ott van még a japán Kimi no na wa (Your Name) című anime, amely a 103. és hatalmas bevételt szakított hazájában, valamint szokás szerint egy indiai film is, ezúttal a Dangal, mely 90., de mint a korábbi évek indiai darabjai esetében, valószínűleg ez is nagyot fog zuhanni, jó eséllyel ki is esik a legjobb 250-ből. Érdekesség, hogy januárban még (természetesen) a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet is a listán volt (211.), de a film (természetesen) hamar kizúgott, viszont annál nagyobb meglepetés, hogy az akkor még 111. Érkezésnek sem sikerült megragadnia, az Oscar-időszak után és a lakossági megjelenéssel a nézők átlagosztályzata is erősen csökkent. Még A régi városnak sikerült februárban pár napra top250-essé válni, de tovább nem.


Perspektíva adásként némi történelmi kitekintés az elmúlt évek legjobban fogadott filmjeiről - innen meg lehet állapítani, hogy melyek azok az alkotások, melyek hosszabb távra is a listán fognak maradni: 2012-ből A sötét lovag: Felemelkedés (2013 elején 35., 2014 elején 47., 2015 elején 56., 2016-ban 62., 2017-ben 63.), a Django elszabadul (2013 elején még nem kapott elég szavazatot, 2014 elején 52., 2015 elején 55., 2016-ban 57., 2017-ben 59.) és A vadászat (2014 elején 132., 2015 elején 125, 2016-ban 112., 2017-ben 106.) top250-es. A bosszúállók (2013 elején 128., 2014 elején 176., 2015 elején 196, 2016-ban 229.) 2017-ben már kicsúszott a 250-ből.


A 2013-as kínálatból a Wall Street farkasa (2014 elején 48., 2015 elején 132., 2016-ban 146., 2017-ben 152.), a 12 év rabszolgaság (2014 elején 84., 2015 elején 176., 2016-ban 187.), a Hajsza a győzelemért (2014 elején 130., 2015 elején 156., 2016-ban 171., 2017-ben 198., 2017-ben 187.) és a Fogságban (2014 elején 240., 2015 elején 247., 2016-ban 226., 2017-ben 222.) látszik megszilárdítani a helyét a legjobbak között. 2014-ben még a krém tagja volt a Gravitáció, A nő és A hobbit: Szamug pusztasága, de már tavaly sem volt tagja az elitnek egyik sem. Ki tudja, jövőre talán már nem is fogunk beszélni róluk.


A 2015-ben a 2014-es premierek közül a csúcson lévő Csillagok között tavaly a 16-ikról a 31. helyre, idén pedig a 32-ikre csúszott, a Holtodiglan a 116. helyről a 168-ikra, idén pedig a 181-ikre, a Grand Budapest Hotel a 183. helyről a 189-ikre, mostanra már a 196-ikra. A galaxis őrzői a 160. hely és 236. hely után 2017-ben már nem tagja a filmek elit, 250-es listájának. S a két Oscaros kedvenc a Birdman és a Sráckor is eltűnt a legjobbak közül azzal, hogy a szélesebb közönség elé került tavaly - előbbi a 67. utóbbi a 97. helyről. S ugyanúgy nem sikerült visszakecmeregnie a 2015-ben még 204. X-Men: Az eljövendő múlt napjainak sem. Viszont fordított mozgás is volt tavaly a listán, hiszen a 2015-ös év elején még nem volt rajta, de 2016-ban már ott volt a Whiplash (45. hely), és a helyezése nem is változott azóta sem. Ezzel szemben a tavaly felkerült Kódjátszma (230. hely) ki is csúszott 2017-re. Az amerikai alkotásokon kívül az argentin Eszeveszett mesék lett top250-es a 2014-es filmek közül tavaly (195. hely), és idén már 189.


A 2015-ös kínálat legjobbjainak kitartását most tesztelhetjük először. Tavaly hét film jutott be minden idők legjobb 250 mozis alkotása közé, de egyik sem lett tartósan top100-as. Egy éve a legjobb a Star Wars: Az ébredő Erő volt (108.), de idén már csak 213., jövőre már jó eséllyel nem is fogunk találkozni vele. A Pixaros Agymanók sokkal stabilabb, hiszen a tavaly 116. hely után idén csak a 131.-ig csúszott le. Az Oscar által előnyben részesített maradékból pedig A szoba a 122-ikről a 137-ikig esett vissza, a Mad Max: A harag útja a 173-ikról a 197-ikig, a Spotlight: Egy nyomozás részletei 177-ikről a 195-ikig. Ahogy arra számítani lehetett, a cseppet sem kiemelkedő A visszatérő a 170-ikről teljesen eltűnt az elitből, és ez történt a Mentőexpedícióval is, amely tavaly ilyenkor még 221. pozícióban tartózkodott.


A kérdés már csak az, hogy a 2016-os legjobbakból jövőre mely filmek maradnak meg a legjobbak között jövőre is? És, hogy a 2017-es kínálatból, melyeknek jut hely a panteonban. Bár nem sokkal vagyunk a premierjeik után, de az első öt hónap bemutató közül a Logan - Farkas 8,3/10-zel 87. jelenleg az IMD-bn, míg A galaxis őrzői vol. 2. 211., de utóbbi garantált, hogy nemsokára már lekerül a listáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    A visszatérőt már csak a táj és a fényképezés is kiemelkedőnek tartom. A sztori nem egy nagyon mély, viszont végig lebilincselő kalandfilm. Hogy ez volt-e DiCaprio legjobbja, az más kérdés, kevés filmjét láttam, így ezt nem tudom megítélni. De mint film, A visszatérő nagyon jó.