Szekeres Viktor
A Star Wars: Az utolsó Jedik címe valójában egyes számban értendő
Rian Johnson érdekes infót osztott meg az új Star Wars-filmmel kapcsolatban.
Mint ismeretes amikor a Lucasfilm bejelentette, hogy a Csillagok háborúja-filmsorozat idén bemutatásra kerülő nyolcadik epizódjának címe Star Wars: The Last Jedi lesz, akkor sokan úgy vélték, hogy a cím az utolsó Jedire utal, Luke Skywalkerre. Azonban nem sokkal ezt követően pár más nyelvű hivatalos filmcím alapján kiderült, hogy a 'jedi' szó többes számot fed, így nem is volt meglepetés, hogy a film magyar címe Star Wars: Az utolsó jedik lett.
Ezt követően beszélgettek el egy reggeli műsorban, a Good Morning Americában Rian Johnsonnal, a film írójával és rendezőjével, aki elmondta, hogy őt már a kérdésfeltevés is meglepte, és, hogy a fejében mindig is egyes számú volt a cím. A történet kitalálója azonban arra a kérdésre, miszerint Luke-ról van-e szó a címben, már nem adott egyenes választ, inkább csak arra utalt, hogy minden jel arra mutat, hogy ő az. Előfordul az ilyen, mondhatnánk, amikor a készítő és a producerek, illetve a marketingesek agya más srófra jár.

EXCLUSIVE: @StarWars: #TheLastJedi director @rianjohnson says "last Jedi" is SINGULAR in his mind. pic.twitter.com/F1RYJgUsA4
— Good Morning America (@GMA) April 14, 2017