Akár 2027-ig is folytatódhat A siló

3. és 4. évada is lesz A silónak.

Miután a Silo a premierje óta a legnézettebb Apple TV+-sorozatok között van, így cseppet sem meglepő, hogy a platform berendelte a széria folytatását, a harmadik szezont, sőt, még a negyediket is, amivel le fogják zárni a történetet. Az IMDb-n premierje óta 8 pont fölött értékelt széria Rebecca Ferguson főszereplésével készült, további szereplői pedig: Tim Robbins, Rashida Jones, David Oyelowo, Common, Harriet Walter, Chinaza Uche, Will Patton, Geraldine James, Iain Glen és Avi Nash.

A sorozat alapjául szolgáló könyv fülszövege a következő: "A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!