Berta Sándor

Hamarabb letölthetők lesznek az új filmek

Hollywood változtatni akar a jelenlegi gyakorlaton, ebből a nézők és a filmstúdiók is profitálhatnak.

A filmipar azt szeretné, hogy a legújabb alkotások a moziban lévő premier után legfeljebb 45 nappal már a videoszolgáltatások kínálatában is elérhetőek legyenek. A változtatás nagy vesztesei a filmszínházak lehetnek. A hír azt jelenti, hogy Hollywood a jövőben egyértelműen a stream-platformokra és a DVD-, illetve a Blu-ray lemezekre építene a mozik helyett. A helyi filmstúdiók azért módosítanák a mostani gyakorlatot, mert álláspontjuk alapján a mozifilmek túl gyorsan a feledés homályába merülnek.

A filmstúdiók jelenleg kompromisszumos megoldást keresnek a moziüzemeltetőkkel. A filmszínházak az egyetlen nyertesei a hosszú exkluzív filmterjesztési jognak és aggódnak amiatt, hogy elveszhet a bevételük, illetve annak egy jelentős része. Korábban a moziüzemeltetők már fenyegetőztek azzal, hogy bojkottálni fogják azokat a műveket, amelyeket exkluzív módon nem mutathatnak be elég hosszú ideig.

A Sony korábban azt akarta, hogy a mozik exkluzív filmvetítési joga már 10 nap után szűnjön meg, míg más filmstúdiók 45 napban húzták meg a határt. A mozik természetesen azt szeretnék, ha az időtartam minél hosszabb lenne. Megállapodás az év végig várható. Vita van arról is, hogy mennyi legyen a prémium videoszolgáltatások havidíja, az összeg 30 és 50 dollár között alakulhat.

Az Apple tavaly decemberben arról tárgyalt a hollywoodi filmstúdiókkal , hogy már a mozis terjesztés után 2 héttel elérhetők legyenek a boltjában is a filmek. Jelenleg az a szabály, hogy a mozik általában 90 napos exkluzív terjesztési joggal rendelkeznek az új alkotások bemutatásakor, azok csak ezután jelenhetnek meg DVD-n vagy Blu-ray lemezen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • attes #10
    Pontosan. Rengeteg fizetőképes ember van, akinek nincs ideje moziba járni, szintén nem fog elmenni br lemezeket válogatni 1 éve megjelent filmek közül, aki viszont fizetne egy reális összeget azért, ha mondjuk 45 nap után megnézhesse, ami érdekli.
    Talán ez legalizálná legijobban a tartalmakat.
  • xido #9
    magyarisztánban úgyis mindegy,amíg olyan állapotok uralkodnak,hogy a legnagyobb stúdiók beintenek a honi lemezes kiadásoknak,a tévé meg már le is adta,amit a polcra még mindig nem lehet a többi lemez mellé tenni gyűjtőknek..
  • morguldae #8
    Most is hamar letölthetők :-)
  • Tikal #7
    Mondjuk Budapesten, talán valahol.. kiváncsiságból meg is néztem, az Arénában vetítik még, 13:40-kor :D Vidéken meg már sehol nincs műsoron.
  • grobs #6
    Rogue One-t már 3,5 hónapja játsszák. A sikeres filmeket sokáig adják mert megéri.
  • halaszlo #5
    "csak annyit jelent, hogy hamarabb tudja letorrentezni"
    Vagy inkább azt jelenti, hogy nagyobb eséllyel nézik meg a filmet. Amikor kijön egy film csinálnak egy rakás reklámot, trailert, ami rengeteg pénz. Lehet, hogy trailer alapján tetszik, de azért annyira nem nagy film, hogy moziban megnézd, akkor vársz, amíg kijön DVD-n. Csak lehet, hogy addigra el is felejted, hogy egyáltalán létezik és soha meg sem nézed. Sokan pedig lehet, hogy fizetnének érte, ha otthon megnézhetnék. nem csak "artisjusországban" kell gondolkodni.
    Utoljára szerkesztette: halaszlo, 2017.03.31. 03:55:39
  • arty #4
    csakhogy pár hetet BÁRKI kivár, még a kiskedvencére is ...

    mozik RIP? meglátjuk.
  • Tikal #3
    Miért, egyébként a mozik két hónapig is vetítik a filmeket? Én valahogy nem így emklékszem... szóval helyes, jöjjenek minél hamarabb a filmek Netflixre, Blu-ray-re :D
  • TBWarrior #2
    Ez az átlag embernek csak annyit jelent, hogy hamarabb tudja letorrentezni jó minőségben a filmet. Egy-két mozi meg lehúzhatja a rolót, mert elég nagy lesz a bevételkiesés.