Szekeres Viktor

Letarolta a bevételi listákat a Zsivány Egyes

Amerikában és szinte mindenhol az új Star Wars-film uralkodik.

A papírformának megfelelően a Zsivány Egyesen nem lehetett kifogni sehol. A legújabb, egyébként különálló történetet prezentáló Csillagok háborúja-rész ugyan nem volt olyan sikeres, mintha a fősodorba tartozott volna, de így is rengetegen akarták látni az első napokban. A film Amerikában az első becslések szerint 155 millió dollárt termelt az első hétvégéjén, elég komoly fölénnyel maga mögé utasítva a második helyezett Vaianát, mely 11 millió dollárt produkált.

A Disney számára nagyon fontos volt, hogy a közönség is jól fogadja a filmet, s ez a vágy teljesülni látszik, hiszen az exit pollok szerint a nézők 'A' átlagosztályzattal illették a látottakat, ami ötösnek feleltethető meg. Érdekesség, hogy a női főszereplő ellenére a nézők 66%-a férfi volt, a gyengébbként emlegetett nem képviselői mindössze 34%-ban voltak jelen az első napos vetítéseken. Ezeken az előadásokon egyébként a nézők 39%-a volt 25 éven aluli.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!