Szekeres Viktor

Megvan, melyik lesz a jövő nyár legrosszabb komédiája - itt a Snatched 18+-os előzetese

Előzetest kapott Amy Schumer új filmje.

2017-ben Anyák Napja hétvégéjére Amerikában többek között a Snatched premierjét időzítették, melyben Amy Schumer és Goldie Hawn dél-amerikai utazása alakul másképp, mint ahogy azt tervezték volna. A történetről ennyi talán elég is, az előzetesben, mely erősen korhatáros, minden más ki fog derülni. De csak saját felelősségre ajánljuk a képsorokat.


Az anya-lánya duót játszó színésznők mellett még más, jól csengő nevű közreműködők is fel fognak tűnni a komédiában, többek között Joan Cusack, Ike Barinholtz, Wanda Sykes és Christopher Meloni. A forgatókönyvet Katie Dippold írta, aki nemrég a Szellemirtókat, azelőtt pedig a Női szerveket jegyezte, a rendező pedig az eddig igen jó mérleggel rendelkező Jonathan Levine. Kevine első rendezése a Majd meghalnak Mandy Lane-ért volt, majd ezt követte a jól sikerült Bódulat, majd a remekül fogadott Fifti-fifti és az Eleven testek, tavaly pedig a Három király tesó.

A film amerikai premierje május 12-én lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #7
    Lemaradtam valamiről? Ez az Amy Schumer valaki? Meg a többiek? Kb. statiszták mindenhol. Kivéve Joan Cusack, de az imdb szerint ő nem is vesz részt ebben. Szegény Goldie Hawn-nak is kár, de ő se a régi már, 20 éve nem volt jó filmje. Sőt, igazából filmje se nagyon, de nem hiszem, hogy ez lesz a nagy visszatérés, ami majd megágyaz egy fergeteges, új Steve Martinnal közös komédiához.
  • oritomi #5
    Nem rosszabb mint a többi fos ami áramlik amerikából.
  • zetortraktor #4
    Persze biztos jó lesz ha te mondod.Akkor tuti! :D na ezen jót nevettem.
  • Ender Wiggin #2
    Látatlanban, bármi, amiben A. Schumer szerepel, a legrosszabb...