Szekeres Viktor

Mindet visz a Sharknado 4 előzetese

A Sharknado 4 promója után nem csoda, ha paff lesz az ember.

Szokás szerint, viszonylag rövid előzetessel kezdték meg a Sharknado negyedik részének reklámozását, olykor bizonyos a mozifilmeket gyártó stúdiók is példát vehetnének a Syfy-ról, hiszen a csatornánál tudják, hogy minél kevesebb poént szabad elsütniük az előzetesben, és annál nagyobbat fog ütni a film. (Persze az is igaz, hogy tévét nézni nem kerül pénzbe, míg a mozis trailereknek az is a célja, hogy a közönséget pénzköltésre vegye rá.)


A Sharknado 4 hivatalosan végül a The 4th Awakens alcímet kapta meg, s pár hete a Syfy azt is bejelentette, hogy a premierre Amerikában július 31-én fog sor kerülni, ami azt jelenti, hogy itthon, ha az előző évek hagyományaiból indulunk ki, akkor augusztus elsején kell számítanunk a filmre a Universal Channel műsorán - már, ha akkor még létezni fog a csatorna...

A negyedik Sharknadóban a visszatérő Ian Ziering és Tara Reid mellett Gary Busey, Tommy Davidson Imani Hakim, Cody Linley, Masiela Lusha és Cheryl Tiegs fog feltűnni nagyobb szerepben. Az "újoncok" mellett pedig még vissza fog térni David Hasselhoff és Ryan Newman is. A történet öt évvel a harmadik epizód után fog játszódni, amikor is Fin nyugodtan él családjával. Balszerencséjére azonban a cápák (és a nádók) olyan helyen bukkannak fel, ahol az ember legkevésbé számítana rájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!