SG.hu·

Eltakarították a tervezett premierek közül a Terminátor: Genisys folytatását

Eltakarították a tervezett premierek közül a Terminátor: Genisys folytatását
Lehet, hogy mégsem folytatódik a Terminátor: Genisys?

Mostanság egyre többször fordul elő, hogy a stúdiók egymás elől azzal próbálják meg elhalászni a premierdátumokat, hogy egy-egy, csak tervezett, de közel sem biztos filmjük mellé húzzák be azokat. Persze ez nem meglepő, hiszen általában Hollywoodban biztosra lehet menni, azonban olykor becsúszik egy-egy bukta, melyek a gyártó stúdió komolyabban beéghet. Ez történt a Fox-szal, mely szégyenszemre már visszamondta a Fantasztikus négyes tervezett második részének premierdátumát, és lehet, hogy az új Terminátor-trilógiára is ez fog várni. A Paramount stúdió ugyanis bejelentette, hogy nem mutatják be 2017. május 19-én a következő Terminátor-filmet - a helyére a Baywatch került. Ez persze még nem kell, hogy azt jelentse, hogy nem is kap második részt a trilógia, de mindenképp beszédes lépés.

Mint ismeretes, tavaly nyáron nagyon csúnyán leszerepelt a mozikban a Terminátor: Genisys, hiszen a 155 millió dollárból gyártott film Amerikában csak 89 millióig jutott el, igaz, ezt a nemzetközileg összekalapozott 350 millió dollárral némiképp kompenzálni tudta. Pár hónapja Dana Goldberg, a Skydance produkciós cég egyik vezetője beszélt a sorozatról, és elmondta, hogy mindenképp szándékukban van valamilyen formában folytatni a Terminátort, s a következő rész készítését nem is annyira felfüggesztették, mintsem megpróbálják átgondolni, hogy milyen úton induljanak el vele kapcsolatban - többek között a filmek közé illeszthető tévésorozat integrálásával.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© krisbart2016. 01. 23.. 21:53||#6
Sorozat lenne brutál fasza persze csak ha jól megcsinálnák és igen a könyvekből nagyon jókat lehetne csinálni,amugy a film is jó volt nem értem mi a baj.
© kipeti2016. 01. 23.. 18:19||#5
Történet szempontjából lenne miből válogatni, ott vannak a terminátor könyvek rövid kis regények, de szerintem egy történetből simán ki tudnának hozni egy egész estés filmet.
Részemről biztosan nem fogom megnézni semelyik új terminátort sem nálam csak Schwarzenegger lehet a terminátor senki más.
© BaliBoy2016. 01. 22.. 19:56||#4
Volt olyan rész ugyebár ami a jövőben játszódott. Annak még rosszabb volt a fogadtatása...
Amúgy egyetértek veled. Én is úgy tudtam volna elképzelni a folytatását, hogy az már a jövőben játszódik akár részeken keresztül.

De sokaknak a Terminator = időutazós, gyilkológépes akció film. Emiatt bukott a 4. rész.

Egyébként nekem is tetszett a Genesys. Sajnálnám ha nem lenne folytatása. A fanyalgóknak meg nyasgem! 😊
© wraithLord2016. 01. 22.. 17:31||#3
Szerintem nem volt rossz, de lehet, hogy csak azért mondom, mert nem vártam tőle semmit. Elég kusza cselekménye/története van, a színészválasztás kicsit furcsa volt elsőre, de szerintem hozza a Terminatorra jellemző légkört, hangulatot.

Mondjuk el nem tudom képzelni, hova lehet ezt az időparadoxonon alapuló, ördögi körbe ágyazott zavaros izét még csűrni-csavarni. Trilógia?

Megmondom őszintén, amikor elsőzör láttam az 1-2-t, azt hittem, hogy a következő részek már a jövőben fognak játszódni, és ilyen poszt-apokaliptikus háborús sci-fi-vé növi ki magát, ahol végül időutazás nélkül (az átprogramozott időutazó terminátorból szerzett tudással) legyűrik Skynetet. Ehelyett lett belőle ez az önmagát ismételgető össze-vissza izé, ahol Skynet létrejöttét próbálják megakadályozni (a '80-as években lehet, hogy ez volt a "pc" plot vagy ideál, de a mai ember már nem retten vissza egy világpusztulástól... sőt manapság divat róla beszélni).
Ezért tetszett a TS. Mondjuk Marcust kihagyhatták volna belőle...
© kalapos012016. 01. 22.. 07:47||#2
Mármint az emberek rohadjanak meg, hogy nem érdekelte őket a film, nem? És mivel rosszul fogadták a filmet, a folytatás még ennyit sem hozna. De nem értem, mi a baj? Költöttek rá kábé reklámmal 220 milliót, amiből a stúdió nem sokat látott viszont - remélem, nem hitted azt, hogy a bevételt a gyártó kapja. Amerikában a fele jut neki, külföldről még annyi sem.

Ha valaki nullában akarna maradni vagy kis nyereséget akarna, akkor bankba tenné a pénzét, vagy kincstárjegybe, esetleg minimális kockázatú értékpapírba. Nyilván csak akkor folytatják, ha van arra sansz, hogy értelmes profitot termel.
Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2016.01.22. 07:47:30
© wwenigma2016. 01. 22.. 07:32||#1
155millabol gyartottak es csak 89-et hozott amit nemileg kompenzál a nemzetközi 350millióból. Tehát több mint a kétszeresét hozta összesen és nem elég.....rothadjon meg az ilyen stúdió?