Szekeres Viktor

Új Star Trek-tévésorozat készül

A franchise-ba ismét életet lehelő, hatalmas sikerű mozifilmek után végre új tévésorozat is készül a Star Trekhez. Azonban van egy csavar.

Várod az új Star Trek-sorozatot?
  • IGEEEEN!
  • Nem tudom, szkeptikus vagyok.
  • Nem, semmiképp sem.
A CBS Television Studios a napokban bejelentette, hogy 2017. januárjában új Star Trek-tévésorozatot mutat be. A csavar a történetben az, hogy az új Star Trek-tévésorozat nem tévésorozat lesz, hiszen a CBS új streamszolgáltatása lesz az otthona, a csatorna csak az első részt fogja sugározni. Az persze már szemantikai kérdés, hogy az efféle sorozatokat, melyek formátumukat tekintve egyeznek, platformjuk miatt azonban eltérnek a tévésorozatoktól, hogyan kéne nevezni.


A szóban forgó streamszolgáltatás neve CBS All Access, 6 dolláros havi előfizetési díj mellett érhető el, s Amerikában exkluzív jelleggel csak itt lehet megnézni az új Star Trek-szériát. A sorozat az All Access első sajátgyártású próbálkozása lesz, hiszen a szolgáltatás fő funkciója a régebbi CBS-sorozatok, illetve a most futó szériák friss epizódjainak elérésének biztosítása, ennek megfelelően az összes korábbi Star Trek-rész elérhető a kínálatában. A közleményből azt véljük kiolvasni, hogy a streames otthon ellenére az epizódok heti rendszerességgel válnak majd elérhetővé, tehát nem a Netflixes, "mindent egyszerre"-modellt követi majd.

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy ha nem változnak túl nagyot a hazai viszonyok, akkor a sorozat, mivel azt világszerte a CBS Studios International fogja forgalmazni, Magyarországon a TV2 csatornáin köthet ki. A nagy kérdés, hogy valamelyik elhanyagolható nézettségű kábelcsatornát akarják-e majd felfuttatni vele, vagy pedig úgy gondolják, hogy a mozifilmek sikereiből kiindulva lehet igény szélesebb körben is a tévés Star Trekre, s ezért a fő csatornán, a TV2-n adnak neki esélyt.


Persze a fentieknél mindenkit jobban érdekel az, hogy miről fog szólni a sorozat, és a készítők kiléte is fontos lehet egyeseknek. Nos, e téren még nem szolgálhatunk sok infóval. A CBS annyit árult el a tervezett sorozattal kapcsolatosan, hogy abban új karaktereket ismerhetünk meg, akik fantáziadús, új világokat és új civilizációkat fognak felfedezni a sorozatban. S persze mindeközben aktuális témák kerülnek a történetmesélés középpontjába, hogy azokat dramatizálják - ilyen szempontból tehát az új Star Trek mindenképp hű akar maradni a klasszikus vonulathoz.

A készítőkről sem nagyon tudunk nyilatkozni, hiszen egyelőre fix pontként pusztán Alex Kurtzmant említhetjük meg, aki a sorozat egyik executive producere lesz, s az ő vezetésével készülhet el majd a pilot szkriptje. Azonban az újkori Star Trek-filmeken íróként is dolgozó Kurtzman nem író executive producer lesz, a CBS és ő jelenleg is keresi azt az írót, aki nekiállhat a pilot forgatókönyvének. Kérdés, hogy erre a feladatra sikerül(t), nagy nevet, vagy scifiben jártas figurát szerezni, esetleg olyat, aki a legutóbbi Star Trek-sorozatokon is dolgozott.

A nyilatkozatok szerint a CBS-nek az a terve, hogy az új Star Trek-tévésorozatot a világ majdnem minden nézője számára egyszerre tegyék elérhetővé, amit természetesen csak üdvözölni tudunk, bár ettől nem biztos, hogy csökkenni fog a letöltések volumene.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #30
    Kicsit vegyél már vissza ebből az elcseszett nemzedék dumából...ILyen alapon minden nemzedék elcseszett, a tied is...Mert ugye nem gondolod, hogy csak te vagy itt helikopter?
  • TokraFan #29
    Ezt az érvelést sosem értettem. Világos, hogy generációváltás van, és az is elfogadható, hogy az újaknak nem az kell ami a régieknek. De akkor miért a régi címet kell folytatni és átalakítani, és miért nem kreálnak egy teljesen új univerzumot, új néven, sok-sok robbanással meg gyerekes CGI lézercsatával, az új igények kielégítésére? Mert egy intellektuálisabb széria átalakítása csimm-bumm cirkusszá kb. olyan, mintha az Ember Tragédiájából folytatásos kabaré bohózatot gyártanának, mert az új gen.-nek éppen arra van szüksége...
  • molnibalage83 #28
    Az MM legfeljebb az év akciófilmje, de mint év filmje általánosan? Hát, nálam rohadtul nem. Az eddig a The Martian. Toronymagasan.
  • Axlkenobi #27
    Az ilyen szövegeken mindig röhög a vakbelem. "A rajongók komoly része." Az a komoly rész egy nagyon kis része a rajongóknak, csak az interneten általában a vérpicsogók tudnak a leghangosabban hőbörögni. A nagy igazság az, hogy a rajongók legtöbbje szereti a prequel trilógiát, ez alól általában két kivétel van. Az egyik a negyvenes generációba tartozó holdkóros idióta, aki nyíg és rinyál, mert Lucas nem nosztalgia túrát szervezett nekik az elcseszett gyerekkori emlékeikbe (itt jegyezném meg, hogy 33 éves vagyok és kiskoromban az eredeti trilógián nőttem fel, mégis ugyanúgy szeretem az előzmény filmeket is, mert szerencsére elkerült ez az idegbeteg létállapot). A másik a mostani tizenéves-kora huszonéves internetes pöcs gyerekek hordája, akik kb. mindent fikáznak, mert az a menő, meg ez ad nekik valamiféle csoportöntudatot. Na mindegy, a lényeg, hogy ne akarjuk már a saját köpködésünket meg fikázásunkat egyetemes igazságként beállítani.

    Ami a Star Treket illeti, szerintem sem adja vissza két legutóbbi film a Roddenberry által képviselt szellemiséget, mint korrekt látványfilmek viszont teljesen megállják a helyüket. Ami viszont a Star Trek mélységeit, illetve a rajongók ez iránti igényeit illeti, azért elgondolkodtató az is, hogy az egyik leginkább tudományos megközelítésű mozifilm rögtön a '79-es első volt, ám rohadtul nem magasztalták agyon sem a kritikusok sem az Űrszekerek-hívők. Ellenben a második filmmel, a Khan haragjával, ami meg tulajdonképpen szimpla bosszúfilm és a korhoz mérten igen pörgős és akciódús.

    A nézői igényekről, meg az igen kifinomult ízlésről pedig annyit, hogy az év filmjének az a Mad Max van kikiáltva, aminek nincs is története, az egész egy kétórás autós üldözés A pontból B pontba, majd onnan vissza A pontba, a karakterek pedig olyan szinten nulldimenziósak, hogy az elmondhatatlan. Ehhez képest még a két legutóbbi Star Trek is mélyenszántó volt.

    De mondom, azzal egyetértek, hogy Abrams meg a sameszai semmit nem értettek meg (vagy értettek, csak leszarták) a Star Trek lényegéből, ahogy bármibe lefogadom azt is, hogy a Star Wars lényegéből sem ért meg semmit. Ő abból is nosztalgiafilmet készít majd a saját elcseszett nemzedékének, bár én örülnék neki a legjobban, ha nem lenne igazam.
  • molnibalage83 #26
    Tudom. Az 5. szezon utolsó része már a 4. forgatásának végén kész volt.
  • Sequoyah #25
    Nem, az a 4. szezon 2. fele volt.
    Szerintem legalabb annyira jo volt mint az arnyhaboru, mert sokkal emberkozelibb dologrol szolt, megis kozel annyira grandiozus volt mint az arnyhaboru.
    Az utolso szezon a telepatakrol szolt, meg arrol a fajrol (nem jut eszembe a nevuk, ki kene guglizni), akik az arnyak szovetsegese volt, es most magukra maradtak, plusz nekik koszonhetoen a kentauriak vergodeserol. Na az szamomra is tenyleg uncsi volt, lathatoan a megmaradt, masodrendu sztorikbol lett osszelapatolva. De ott is volt azert 1-2 jo resz.
  • CairoJack #24
    A B5-ben nem az volt az utolsó szezon, mikor már az árnyháborúk után csak a földet kellett "felszabadítani" a gonosz elnök bácsitól??
    Mert szerintem az leg-leg-leg semmilyenebb volt.
    De lehet én emlékszem rosszul, az árnyháborúk után számomra eléggé ellaposodott a story, annak ellenére, hogy ISSZONYAT nagy fan voltam az első 3-4 évadban. Kvázi az én fejemből pattant ki a magyar B5 klubb, és egy Jun nevű sráccal alapítottuk meg. :)
  • zetortraktor #23
    Ebben igazad van, de ma már sokkal inkább kell az új közönségre építeni, plusz az, hogy nem a tévében fog menni, az is generációváltást jelent. Nekünk mindig megmaradnak a régiek, de nem szabad kirekesztőek lenni, jöjjenek az új rajongók, akik az ST-ért, de nem feltétlenül ugyanazért fognak rajongani. Ha fognak.
  • Sequoyah #22
    A B5 5. szezonja nem veletlenul lett olyan amilyen. Eredetileg a 4. szezon masodik fele lett volna az 5. szezon. Viszont nem kaptak meg a megrendelest az 5. szezonra, igy hogy teljes legyen a sztori, mindent bele kellett suriteni a 4.be. De aztan megis megkaptak az 5. szezont, viszont addigra a sztorit mar lezartak.
  • BrockSamson #21
    Jo a sorozat formatum, mert kisebb a koltsegvetes, igy remelhetoleg nagyobb hangsuly lesz a szineszi jatekon illetve a forgatokonyveken, es kevesebb a specialis effekteken.

    #zetortraktor: Abban igazad van, hogy kar sirni a filmes megujulas miatt, viszont a CBS-nek azt is figyelembe kell vennie, hogy a regi sorozatok termeltek ki az igazan huseges rajongokat, az uj vonal viszont erre nem igazan kepes, mert kisse tucat akcio-scifi, ami film szintjen ket orara barkit lekot, de sorozatban ez nem igazan mukodik.