SG.hu·

Megvan, mikor láthatjuk Christopher Nolan új filmjét

Megvan, mikor láthatjuk Christopher Nolan új filmjét
Az év egyik legnagyobb filmes eseménye volt, hogy nemrég bejelentették, mikor nézhetjük meg Christopher Nolan új filmjét.

Melyik Nolan-film a kedvenced?

Manapság nagyon kevés olyan rendező van, akik filmjének érkeztére a rajongói réteg felkapja a fejét, de Christopher Nolan ilyen. Ez azt jelenti, hogy ha érkezik egy új Nolan-film, akkor az már mindenképp eseményszámba megy, címtől, szereplőktől és témától függetlenül - legutóbbi négy filmjének nyitóhétvégéje sorban 158, 63, 161 és 48 millió dollár volt, döbbenetes összegek, ezen rendezései amerikai összbevételek pedig 188 és 535 millió dollár között ingáztak, csupa-csupa siker.


Nos, a Warner Bros. Pictures elárulta, hogy mikor fogunk legközelebb izgalomba jönni Nolan filmjének láttán: a stúdió 2017. július 21-én fogja bemutatni a népszerű rendező legújabb munkáját, legalábbis ezt a dátumot foglalták le egy cím nélküli Nolan-projekt premierjének időpontjaként. Arról, hogy mi lesz a műfaja, miről fog szólni az új film, természetesen semmilyen információt nem árultak el. Az időpontról is csak annyit mondhatunk, hogy az alkotás egy héttel a War of the Planet of the Apes (ez az új A majmok bolygója-sorozat harmadik epizódja) debütálása után kerül mozikba, s egy héttel a Sony és a Disney közös Pókember-filmjének premierje előtt. Egyelőre közvetlen konkurenciája nincs Nolan filmjének, s minden bizonnyal egy ideig nem is lesz - talán csak akkor fog más stúdió ellenprogramozni, ha a műfaja kiderül.

És hogy miért vesszük a bátorságot, hogy olyasmit jelentsünk ki, hogy Nolan új filmjei eseményszámban mennek? A kérdésre a választ mindenképp a filmográfiájában kell keresnünk. A többségi nézői véleményeket remekül tükröző IMDb-s pontszámok szerint korábbi munkái közül A sötét lovag 9,0-s pont számmal minden idők 4. legjobbja, de a top250-es listán ott van még az Eredet (8,8 - minden idők 14. legjobbja), a Csillagok között (8,7 - minden idők 29. legjobbja), a Mementó (8,5 - minden idők 45. legjobbja), A tökéletes trükk (8,5 - minden idők 51. legjobbja), A sötét lovag: Felemelkedés (8,5 - minden idők 61. legjobbja) és Batman: Kezdődik (8,3 - minden idők 109. legjobbja). Kilenc filmje közül csak kettő nincs a legjobb 110-ben, az első, minimálköltségvetésű A Csapda (ugyancsak remek értékeléssel bír, 7,6/10 az IMDb-n), illetve az Álmatlanság, mely hiába különleges film, mégiscsak feldolgozás és 7,2 jelenleg az IMDb-pontszáma, ami egyébként ugyancsak igen magasnak számít.


Nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is imádják Nolant, amire a kritikákat összegyűjtő, majd pontszámokba, illetve százalékos értékekbe öntő RottenTomatoes archívuma alapján Nolan-filmek közül A sötét lovag 94, a Memento és (meglepetés!) az Álmatlanság 92-92, A sötét lovag: Felemelkedés 87, az Eredet 86, a Batman: Kezdődik! 85, A csapda 78, míg A tökéletes trükk 76%-os mutatót ért el. Érdekesség, hogy épp legfrissebb filmje, a Csillagok közöttre érkezett arányaiban a legtöbb negatív kritika, azonban annak 72%-os értékelése is bőven a zömében pozitívan fogadott filmek közé sorolja.

Szóval sokak izgalmi állapota nem meglepő, nem sok olyan rendező van, aki egyszerre jár a nézők, a kritikusok és a tömegek kedvébe filmjeivel - Christophen Nolan ilyen. Szűk két év múlva tehát ismét Nolan-filmet láthatunk a mozikban, s addig elgondolkozhatunk, hogy az elmúlt 10-15 évben hány rendezőnek sikerült elérnie azt, hogy pusztán a nevével bombasikereket arassanak filmjei. Az például biztos, hogy egy ideig M. Night Shyamalan neve is "fogalom" volt, de ő fokozatosan leépítette renoméját és brandjét. Remélhetőleg Nolan ügyelni fog arra, hogy ezt elkerülje.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BladeW2015. 09. 26.. 20:40||#19
Ne akard nekem bemesélni, hogy szerinted pl. a Jack és Jill nem egy jó film! <#idiota>
© theone912015. 09. 15.. 20:37||#17
A relativitástan egyik alapköve az idődilatáció.

Pont úgy mint az időérzék torzulása az vérrel megtelt, nagy aktivitást mutató alvó agy közben.

Ettől sci-k ezek a scifik. Nem azt mondom, hogy Nolan nem megszállottja az idő jelenségének, de ennél könnyebben is találhatsz vissza-vissza térő céltáblákat: Halott feleség. Nézd meg hány filmjében hal meg feleség/barátnő. És ez már tényleg egy dramaturgiai lék.
© Yserac2015. 09. 15.. 20:25||#16
Egy 20 éves ponyva sci-fi novella szintjét talán megüti a sztori. Zéró innováció és az Inception-ben már ellőtt, az "idő"-vel való szó szerinti nyavalygás megy egy másik témára.
© Etinger2015. 09. 15.. 17:30||#15
Mondjuk aki szerint az Adam Sandler filmek minőségi alkotások - igen Rólad van szó - annak a véleménye azért nem sokat nyom a latba (sokaknál).
© theone912015. 09. 15.. 17:27||#14
Pontosan. A sci-fi zsánerre történő asszociáció kimerül a Star Warsban és Star Trekben.

A legjobb Nolan sci-fi egyértelműen az Inception. Science: Tudatos álom (lucid dreaming) és az álmokkal kapcsolatos valós tények. Fiction: Megosztott tudatos álom úgy, hogy az egyének agyhullámai szinkronban vannak. Mégsem verte mindenki az asztalt a tudományos hiteltelenség nevében.
© tamolnar2015. 09. 15.. 15:12||#13
Gondolom nekik a scifi az űrben lövöldözős, lézerezős Star Trek hülyeségek számítanak sci-finek. Kár, hogy veled együtt tök hülyék.
© theone912015. 09. 15.. 14:31||#12
Nem. A probléma ott van, hogy kevered az egzakt fizikát az elméleti fizikával. Ugye tudjuk, hogy az olyan mára már teljesen a köztudatba olvadt, általánosként kezelt fogalmak, mint a "feketelyuk" is még mindig csak az elméleti fizika részét képzik? Ajánlom Kip Thorne zseniális könyvét, a Science of Interstellart.

Neil DeGrass Tyson, (az a Neil DeGrasse Tyson aki anno élesen felszólalt a Gravityt pontatlanságaival szemben) 8-9-et adott a film tudományos hitelességére: https://www.youtube.com/watch?v=l7tV7v71k-I

Én amúgy nem tudok egyetlen sci-firől se, ami amúgy sci-sci lenne. A Gravity nagyon hiteles próbált lenni, de a film eleve azzal kezdődik, hogy Bullock karaktere, aki egy orvosbiológus épp a Hubble űrteleszkópban turkál, holott soha az büdös életben, még vészhelyzet esetén sem engednék a közelébe.

Meg nem is értem, honnan jött ez a "hitelesnek próbálják meg beállítani a filmet" dolog, amiről mindenki beszél. Erről szó sincs. Csak volt egy promója a filmnek, amiben elmagyarázták azt, hogy a feketelyukat és a féregjáratot Kip Thorne egyenleteivel szimulálták, és olyan hitelesre sikerült, hogy az még az asztrofizikai közösség figyelmét is felkeltette. Ebből pedig valahogy mindenki azt extrapolálta, hogy a film egy valódi dokumentumfilm lesz.
© molnibalage832015. 09. 15.. 09:44||#11
A TOP250-es lista tömve van olyan filmekkel, amik az én szememben tök átlagosak vagy egyenesen hulladékok és nem a koruk miatt.
© molnibalage832015. 09. 15.. 09:43||#10
A baj az, hogy az egekig magasztalták előre, hogy micsoda történetveztés lesz, micsoda látvány és mennyire alapul a valós fizikára. Aztán a középiskolás fizikán elvérzett az egész film és a többi része is hipergyenge. Vannak blocbusterek, amik ezen nem hasalnak el...
© Zsoxx2015. 09. 15.. 03:52||#9
Jah, minden idők 14. legjobb filmje egy gagyi akciófilm... Te nem vagy kóser öregem.