Szekeres Viktor

Új film a stanfordi börtönkísérletről - itt az előzetes

Megérkezett A kísérlet eddigi legjobb verziója?

Az IFC Films kiadta új filmjének, a The Stanford Prison Experimentnek az előzetesét. A film története természetesen a stanfordi börtönkísérletről, más néven a Zimbardo-féle börtönkísérletről szól, mely 1971-ben pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletben részt vevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt - hat nap után - félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.


A történetet 2001-ben a német, 2010-ben pedig az amerikai A kísérlet mát feldolgozta, az új verziónak Kyle Patrick Alvarez rendezésében futottak neki. A film július 17-én kerül bemutatásra pár amerikai moziban, majd rá egy hétre VOD-formátumban is megjelenik. A főszereplő Billy Crudup lesz, mellette pedig Ezra Miller, Olivia Thirlby, Tye Sheridan, Keir Gilchrist, Michael Angarano és Thomas Mann kapott kiemelt szerepet. A Stanford Prison Experiment azért is érdemel figyelmet, mert az idei Sundance-filmfesztiválon két díjat is nyert, köztük a legjobb forgatókönyvnek járót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!