Szekeres Viktor

Újabb megszüntetett tévésorozatot mentettek meg

A The Mindy Project megúszta a nagy kaszálást.

Évente két-három tévésorozat részesül abban a kegyben, hogy míg az őket sugárzó csatorna nem kér már belőlük, addig egy másik lát még fantáziát bennük. A legújabb ilyen nagy túlélő a The Mindy Project című komédia, melyet a Fox három szezon után szüntetett meg sokak meglepetésére. A meglepetés persze nem annak szólt, hogy a sorozat sikeres lett volna (kifejezetten kevesen nézték), egyszerűen csak a 3. évadban ritkán ér utol a kasza egy komédiát, ugyanis egy negyedik szezonos berendelést követően már könnyebben el lehet adni az adott szériát szindikátusi sugárzásba, ami sok-sok milliós plusz bevételt jelenthet a gyártó stúdió számára.

Amikor a Fox megszüntette a The Mindy Projectet, rögtön szárnyra kaptak a hírek, miszerint a Hulu megmentheti, s ezúttal (is) igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, hiszen viszonylag rövid tárgyalások után a Hulu bekért egy 26 epizódos negyedik szezont a The Mindy Projectből. A kérdés már csak az, hogy mikor kerülhetnek képernyőre az új részek, illetve, hogy a Hulu ezúttal milyen terjesztési modellben gondolkodik: minden részt egyszerre tesznek elérhetővé, vagy pedig hetente adagolják őket? Nyilván előbbi esetben még legalább egy évig várnia kell a rajongóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!