Szekeres Viktor

Bukásai miatt a Dreamworks már csak évi 2 animációt fog bemutatni

Nálunk az év legnézettebb filmjei voltak a Dreamworks-animációk, Amerikában viszont a nézők beintettek.

Az elmúlt években igencsak rájárt a rúd a Dreamworks animációs stúdiójára. Korábban sem teljesített igazán jól némelyik filmjük, de a krach a 2012-es Az öt legenda legendás bukásával ütött be, mely 145 milliós költségvetése ellenére Amerikában csak 103 millió dolláros bevételt ért el, amihez hiába társult 204 millió dollár a nemzetközi színtéren, az elmúlt évek legnagyobb mínuszát jelentette Hollywoodban. Egészen a pár hete bemutatott Madagaszkár pingvinjei című animációig, melynek sikere papírformának tűnt, de ha lehet, még nagyobbat hasalt, hiszen hazájában még mindig csak 80 milliós bevételnél tart, pedig 132 millió dollárba került. Az pedig nem sokat jelent, hogy itthon a tavalyi év egyik legnézettebb filmje, s hogy Amerikán kívül már 232 millió dollárt termelt. (És akkor még nem beszéltünk az Így neveld a sárkányodat 2 ugyancsak csalódást keltő amerikai teljesítményéről, amely azonban az ottani 177 millió dollár mellett a többi piacon azért bezsákolt további 442 milliót.)

Ennek hatására a DreamWorks Animation bejelentette, hogy költségcsökkentés céljából az elkövetkezőkben évi 3 premier helyett csak 2-vel jelentkeznek, így többek között az Így neveld a sárkányodat 3 is csak 2018-ban lesz látható, melyet pár hónapja halasztottak el 2016-ról 2017-re. A kiadott ütemtervből egyébként kiderül, hogy a stúdió az évi két filmből egyet eredetinek, egyet pedig folytatásnak képzel el. 2016-ban a Kung Fu Panda 3 és a Trolls, 2017-ben a Croodék 2 és a Boss Baby, míg 2018-ban az Így neveld a sárkányodat 3 és a Larrikins fog érkezni az amerikai mozikba. A stúdió következő premierje egyébként márciusban érkezik Home címmel.

A legutóbbi 350 fős leépítést követően a DreamWorks mostani lépésének hatására újabb 500 szakember veszíti el az állását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #5
    Épp az a lényeg, hogy nem lett pluszos. Olvass utána, hogy a Guardians mennyi mínuszt eredményezett.

    "y Y film kerult 100 ropiba, ebbol amerikaban visszajott 20, a tobbi orszagban meg 40 ropi. Ez baratok kozt is 40 minusz. "

    Ja, hogy... Basszus, így nem lehet számolni. A Guardians került 145M-ba, plusz 55M marketing. Hozott Amerikában 103M-t, amiből a stúdióé kábé 50M. Ez eddig 150M mínusz. Ha azt nézed, hogy máshol még 200M bevétel jött be és annak a fele a moziké, a másik részen meg még a forgalmazóval is osztozni kell, ami ugyancsak marketingezik, akkor már látszik, hogy hol a mínusz.

    De ez csak fapados számítás, nyilván vannak egyéb tényezők is, mondjuk az, hogy egy filmet nem nullszaldósra akarnak kihozni, hiszen ha valaki 3 évre befektet 200M-t valamibe és visszakap 200M-t 3 évre rá, akkor is bukott.
  • Kotomicuki #4
    Ha a részvényesek nem volnának, akkor menne minden simán.

    ...és tényleg nem a valóban dolgozókon, a céget ténylegesen előremozdítókon kéne a spórolást megkezdeni, mert annak sosincs jó vége!
  • blehel #3
    En nem ertem, ha vegul is minden felsorolt filme boven plusszos lett, meg ha a nemzetkoi forgalmazas altal is, akkor mi a problema? A tendenciara ugyan erdemes lehet figyelni, de, lehet egyedul vagyok, nalam a bukta azt jelentene peldaul, hogy Y film kerult 100 ropiba, ebbol amerikaban visszajott 20, a tobbi orszagban meg 40 ropi. Ez baratok kozt is 40 minusz.
  • Szefmester #2
    A fogyatékosoknak készülő erőltetett folytatások helyett jöhetnének a kreatív címek, és akkor lehet nem lenne bukás.

    Attól hogy a kis 5 éves szereti a kis pingvineket, pár év múlva mire jön a folytatás már lehet nem fogja szeretni. Ezek sem láttak még gyereket közelről, de mégis nekik csinálnak műsort.
  • Ender Wiggin #1
    lehet, hogy mikor a költségcsökkentésről beszélnek, akkor a filmek előállításának költségeit kéne csökkenteniük. de azt ugye nem... és filmsorozatok helyett eredeti ötletek kellenének.