SG.hu·

A LEGO-mozifilm után érkezik a Playmobil-mozifilm is

A LEGO-mozifilm után érkezik a Playmobil-mozifilm is
A dán LEGO nagy konkurense, a német Playmobil is kap egy mozifilmet.

Aki járatos a mozifilmek, tévésorozatok vagy akár a számítógépes játékok világában, az nagyon jól tudja, hogy mostanság a gyártók inkább biztosra mennek, és a nulláról felépítendő eredeti produkciók helyett inkább olyanokon dolgoznak, amiknek legalább a címét (márkanevét) ismerik a nézők. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek a projektek nem lennének teljesen eredetiek a történetük tekintetében, hiszen például A Lego-kaland sztorija is saját kútfőből származott, mindössze a márkanév használatát vette meg a Sony, hogy könnyebben adja el animációs filmjét.

A Variety úgy tudja, hogy a párizsi ON Entertainment megirigyelte a LEGO által elért sikereket és megvásároltak a német Playmobil cég építgetős játékának mozis adaptációs jogait. A 80 millió dolláros animációs projekt élére Bob Persichetti került, aki Dreamworks-veteránnak számít, olyan filmeken dolgozott korábban, mint a Shrek 2 vagy a Szörnyek az űrlények ellen. Az általa vezetett kreatív gárda ugyanaz lesz, aki az ON jövő ősszel bemutatásra kerülő A kis herceg (The Little Prince) filmjén is dolgozott. A stúdió a Playmobill-mozifilm bemutatóját 2017-re tervezi.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SirBubu2014. 11. 14.. 19:40||#2
csinálhatnának már olyan részt is, amiben benne van LEGO®©™-las is
© SirBubu2014. 11. 14.. 19:20||#1
ma megint zenélős kedvemben vagyok:

LEGO Everything is Awesome 10 HOURS

Minden szupi szuper 1 órás

Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.11.14. 19:22:29