Szekeres Viktor
Élőszereplős film készül a Tűz és jég című animációból
Robert Rodriguez klasszikus animációs filmet fog "élőszereplősíteni".
A Deadline értesülései szerint a Sony megvásárolta a Tűz és jég (Fire and Ice) című 1983-as animációs film feldolgozásának jogait. A csavar az ügyletben az, hogy a rajzolt filmet a stúdió élőszereplős verzióban akarja feldolgozni. A projekt élén Robert Rodriguez áll, aki 2011 óta dolgozik, fejleszti a remake forgatókönyvét, köszönhetően annak, hogy az eredeti rajzolója, Frank Frazetta jó barátja volt. A Sony célja a Tűz és jéggel az, hogy egy esetleg franchise alapjait fektesse le.
Az eredeti film szinopszisa a következő volt: "Réges rég, az utolsó nagy jégkorszak alkonyán egy nagy hatalmú királynő uralkodott északon, akit Julianának hívtak. Végtelen hataloméhségében a világ minden táját uralma alá akarta hajtani, ezért hatalmas hadsereget toborzott. Idővel a királynőnek fia született, akinek a Nekron nevet adta. Ahogy a fiú cseperedett, elsajátította a fekete mágia és a varázslás tudományát is, és anyjával szövetkezve elfoglalta a jég egész birodalmát. Palotájukból, amit Jégoromnak neveztek el, hatalmas jégáradatot zúdítottak alá, amely elől senki sem menekülhetett. Így aztán a túlélő emberek délre menekültek, ahol a jóságos Jarol király uralkodott, Tűztorony nevű várában. A gonosz Nekron és anyja, Juliana azonban nem elégedett meg jelenlegi hatalmával, hanem a pusztító jégáradatot délfelé, egyenesen Tűztorony irányába fordította. Megjósolni sem merte senki, hogy mi történik, ha összetalálkozik a jég és a tűz ereje..."