Szekeres Viktor
Kiderült, hogy hívják az új Star Wars-karaktereket
Luke, Han, Anakin, Amidala, C-3PO ma már klasszikus nevek, de vajon hogy hívják az új Star Wars-film karaktereit, rosszfiúját és egy fő droidját?
Az el?zetes melyik verziója jött be jobban?
Pár napja mutatták be az első előzetest (itt nézhető meg eredetiben, itt pedig magyarul) az új Csillagok háborúja-mozifilmhez, ami valójában már nem is Csillagok háborúja-mozifilm, hiszen a hivatalos címe Star Wars: Az ébredő erő lett. Mondanunk sem kell, hogy igen népszerű lett a reklám a netezők körében, ráadásul mivel a teaser csak pár felvillanásból állt, azonnal elkezdődött az össznépi találgatás a benne feltűnő karakterekkel kapcsolatosan. (No meg persze a mémgyárak is beindultak. A marketingesek remekül ráéreztek arra, hogy mely snittek elegendőek arra, hogy az egyszeri felhasználó külön díj fizetése nélkül hírét vigye a jövő decemberben bemutatásra kerülő filmnek.)
A kampány következő állomásaként a marketingesek megosztották velünk a teaserben feltűnő karakterek nevét is, képük társaságában. Ez meglepő húzás, hiszen efféléhez a reklámhadjáratok nem nagyon szoktak folyamodni, általában meglehetősen érdektelen információról van ugyanis szó. Azonban a Star Wars esetében még ezzel is lehet figyelmet (és olvasottságot) generálni, amire nagyszerű példát jelent jelen cikk és az ezen sorokat éppen olvasók. Ez is remekül mutatja azt, hogy mennyire ki van éhezve a közönség a filmmel kapcsolatos információkra.
A gyűjtögetős kártyákra hajazó képekről kiderül, hogy Oscar Isaac karakterét Poe Daremonnak fogják hívni, az egyik főszereplő, Daisy Ridley neve egyszerűen csak annyi lesz, hogy Rey, míg John Boyega rohamosztagosára (vagy rohamosztagosnak öltözött figurájára) Finnként fogunk hivatkozni a későbbiekben. A menő fénykardal rendelkező Sith Kylo Ren lesz, míg fehér-narancssárga guruló droid BB-8 ('bíbíéjt'). (Persze az Ezeréves Sólyom is megkapta a maga kártyáját, de valószínűleg senkinek nem kell bemutatni az űrhajót.)
Az Ébredő erő premierjére 2015. december 18-án fog sor kerülni Amerikában, de remélhetőleg a Disney megkönyörül rajtunk, itthon is világpremierrel számolhatunk. A fent említettek mellett még olyan színészek szerepelnek az új Star Warsban, mint Adam Driver, Max von Sydow, Domnhall Gleeson, Andy Serkis, Gwendoline Christie és Lupita Nyong'o, de persze a régiek közül pedig visszatér Mark Hamill (Luke Skywalker), Harrison Ford (Han Solo), Carrie Fisher (Leia Organa), Peter Mayhew (Chewbacca), Anthony Daniels (C-3PO) és Kenny Baker (R2-D2).
Láttad az eddigi Star Wars-filmeket?
Előbb cím és logó, majd előzetes, most pedig a fenti karakterképek - kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a kampány következő állomása. Ugyanis most, hogy elkezdték ránk ömleszteni az anyagokat, nem nagyon tehetik meg, hogy leálljanak, s azt kockáztassák, hogy más filmek eltereljék a figyelmet J.J. Abrams közelgő rendezéséről.