SG.hu·

IMAX-formátumban forgatják az új Star Warsot

IMAX-formátumban forgatják az új Star Warsot
Idén egy igazi IMAX-filmet láthattunk eddig moziban, s jövőre is lesz már legalább egy.

Az már korábban kiderült, hogy az egyelőre hivatalos címmel még nem rendelkező Csillagok háborúja VII. epizód IMAX-mozikban is bemutatásra fog kerülni, arról azonban nem lehetett tudni, hogy vajon ez koncertálást jelent-e, vagy azt, hogy a filmet eleve IMAX-kamerákkal forgatják. Nos, úgy tűnik, hogy az utóbbi változat igazolódik be, ugyanis a Bad Robot produkciós cég Twitterén közzétett egy képet, melyen egy IMAX-kamera látható munka közben, s mellé csak egy hashtaget biggyesztettek: #bestformatever, azaz "A legeslegjobb formátum".


Persze mindez még véletlenül sem tekinthető hivatalos információnak, de jó eséllyel azt jelenti, hogy a hetedik Star Wars-mozifilm egy része IMAX-technikával kerül felvételre. Márpedig ez nagyon nagy szó, ugyanis a manapság IMAX-termekben adott mozifilmek zöme nem igazi IMAX-látványt nyújt, mindössze a Mission: Impossible negyedik része, a Sötétségben: Stak Trek, Christopher Nolan két utolsó Batman-filmje és a Transformers 2., illetve 4. epizódja forgott mostanában efféle felszereléssel. De, mint a növekvő IMAX-es látogatottsági adatok is mutatják, a nézőknek teljesen mindegy, hogy eredeti vagy konvertált verziót néznek. Ez pedig rímel a 3D-s adatokra is, hiszen míg korábban 3D-kamerákkal forgatott filmeket is láttunk, ma már szinte mindegyik konvertált 3D-s.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fonak2014. 07. 12.. 10:52||#11
Nemtom én egyszer voltam IMAX 3D filmen Bp-en (Holnap határa) de elég csalódás volt, semmi pluszt nem éreztem a sima 3D-hez képest. Jó, kicsit nagyobb a vászon, ennyi. Persze lehet hogy nem konvertált film jobban néz ki.
© culas25hc2014. 07. 11.. 18:23||#10
Nem vágom, de miért is? Nem értek a mozi projektorokhoz, de minden más videó felvevõ és lejátszó eszköz esetén évekkel ezelõtt lehagyta a digitális technika az analógot.
© 2014. 07. 11.. 18:10||#9
Jesus Christ, ez a hsz egy városméretû facepalmot igényelne, azt vágod
© culas25hc2014. 07. 11.. 18:06||#8
Azért az mennyire nevetséges már, hogy a digitális IMAX rosszabb minõségû, mint az analóg 😄😄😄 Persze zenék esetében nem újdonság ez a jelenség, na de videóknál 😮
© 2014. 07. 11.. 08:32||#7
vidéki árakhoz képest azért drágább érezhetõen, pesti kis mozikban meg nem vágom mennyi a belépõ
© KopaszIsten2014. 07. 10.. 21:21||#6
Hát gondolom a gyengébbet.
Mondjuk én még nem láttam IMAX vetítést, szóval gondolom még az is elõrelépés lenne számomra a sima mozihoz képest.
Ez a gyengébb IMAX gondolom még így is jobb, a sima filmeknél. Sokkal drágább a jegy egy IMAXban a "hagyományoshoz" képest?
© 2014. 07. 10.. 19:35||#5
alapvetõen analóg technika volt, mostanában pedig létezik talán 2 féle hd felbontás, amit imaxben használnak - az egyik klasszissal szarabb minõség, mint az eredeti analóg, a másik meg ugyancsak, de az jóval nagyobb felbontás és kb hozza az elvárt szintet

találd ki melyik felbontást tudja kis hazánk egyetlen imax mozija 😉
© yesname2014. 07. 10.. 18:51||#4
Magyar IMAX nem képes a valódi IMAX formátumot levetíteni mióta digitális. Na ez a nevetséges.
© endrev2014. 07. 10.. 16:43||#3
Az IMAX az analóg technika, tehát csak megfeleltetés jöhet szóba. Wikipédián találni róla részleteket.
© KopaszIsten2014. 07. 10.. 16:33||#2
Milyen az IMAX technológia? Annyi, hogy 18K a felbontás?