Szekeres Viktor

Júliusban végre jó filmeket is láthatunk a moziban

A szörnyű júniusi filmaszályt követően júliusban végre lesz mit nézni a moziban. Már persze annak, aki szereti az érdekes és jó filmeket. Például érkezik az év két legjobbja.

A június a kommersz filmek rajongóinak rémálma volt, hiszen a hónap utolsó három hetében mindössze három hollywoodi premier közül választhattak, melyek közül kettő gyerekeknek szóló film volt (egy jó, sárkányos és egy gyenge, robotos), míg a harmadik egy döbbenetesen pocsék westernkomédia. De szerencsére a kevésbé fősodorba eső alkotások között láthattunk egy díjnyertes Fehér istent, ami igencsak megosztotta a közönséget, a sokak által a tavalyi év egyik legjobbjaként számon tartott Szél támad című japán mozit, illetve a svéd Mi vagyunk a legjobbak!-ot, ami ugyancsak nagyon emlékezetes lett. Amerika tehát ezúttal nagyon lemaradt a versenyben.


A megtisztulás éjszakája: Anarchia

Júliusban azonban lehet, hogy revideálja magát Hollywood, hiszen kifejezetten ígéretes premierek érkeznek az USA-ából, bár ezek zömének minőségét nem tudjuk megítélni, ugyanis még odakint sem kerültek bemutatásra. Az első júliusi mozis hét (harmadikán indul!) bemutatóiét azonban meg tudjuk. Könnyűszerrel. Az egyik Adam Sandler új komédiája lesz, a Kavarás (Blended), melyben hiába állt össze ismét Drew Barrymore-ral, sajnos a végeredmény sem a Nászok ászát, sem az 50 első randit nem tudta megközelíteni - a kritikusok is utálták, a közönség is, meg is bukott, klasszikus mesterhármas.

A hét másik premierje az Istenek kalapácsa (Hammer of the Gods), ami egy angol vikinges történet. Ettől nem érdemes semmilyen nagyszabású dolgot várni, és akkor talán nem csalódik az ember. Akinek van esze, az inkább a Vikingek című tévésorozatba kezd bele, azért nem kell fizetni.


A majmok bolygója: Forradalom

Július 10-től a hónapra átúszó júniusi aszály utolsó nyomait láthatjuk, hiszen ismét csak két premiert kapunk - egy amerikai horrort és egy orosz fantasyt. A valós eseményeken alapuló rendőrös Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil) a Sinister rendezőjének új filmje lesz, és előzetes alapján mindenképp ígéretesnek tűnik. Míg a A tengerre várva (V ozsgyanyi morja) már nem mai film, hanem 2012-es és egy tengeri katasztrófa utóhatásaival foglalkozik.


Távozz tőlem, Sátán!

A július 17-i mozis hét húzófilmje, a remek kritikákat kapó A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes), mely állítólag még az első, remekre sikerült epizódon is túl tesz. És remélhetőleg A megtisztulás éjszakája: Anarchia (The Purge: Anarchy) is jobb lesz, mint elődje, A bűn éjszakája, hiszen a koncepciója kifejezetten jó és hátborzongató. A heti harmadik hollywoodi premier is egy második rész, a Repcsik: A mentőalakulat (Planes: Fire & Rescue), a tíz éven aluliak minden bizonnyal imádni fogják az eredetileg csak DVD-re tervezett film mozis folytatását.

Még két premierfilmet láthatunk a héten, az egyik a francia A házmester (Dans la cour), mely egy depressziós rockzenészből lett házmester komikus-drámai története, valamint egy horvát alkotás, A pap gyermekei (Svecenikova djeca), ami egy nyári komédia egy kis horvát szigetről. A cikk megírása után pedig megérkezett egy újabb infó, miszerint a Cirko-Film ezen a napon mutatja be a Sacro GRA című olasz, Arany Oroszlán-nyertes dokumentumfilmet.


Herkules

Pikánsnak ígérkezik a július 24-i mozis hét, ugyanis egy napon kerül bemutatásra a Fórum Hungarytől a Herkules (Hercules) Dwayne Johnson főszereplésével, valamint az ADS Service-től a Herkules: Feltámadás (Hercules Reborn) az ugyancsak pankrátor John Morrisonnal - vajon lesz esélye az Asylum stúdió újabb remekének? A Fórum mindenesetre máris "csúnya jelenséget" emleget - persze mindez csak vihar egy pohár vízben, jó eséllyel mindkét film felejtős lesz. Azonban az Egyszer (Once) rendezőjének új munkája mindenképp figyelmet érdemel, a Szerelemre hangszerelve (Begin Again) romantikus komédia, főszereplője Keira Knightley és Mark Ruffalo.

A héten Franciaországból is érkezik egy vígjáték, az Isabelle Adjani főszereplésével készült Micsoda nők! (Sous les jupes des filles), ami afféle kapcsolatközpontú vicces mozi lesz. Emellé már csak két outsider újonc bemutatásáról adhatunk hírt: az Arany buli Mihalovics Sándor György filmje lesz, és a neten minimális infót lehet összeszedni róla, így nincs sikerre ítélve, míg a Meteora (Metéora) egy 2012-ben Arany Medve-jelölésig jutó görög mozi egy fiatal szerzetesről és egy orosz apácáról.


Szexvideó

Papíron még júliushoz tartozik a 31-én induló mozis hét is, még akkor is, ha hat napja már augusztusra esik. Ekkor ugyanis egy igen erős felállás jön majd szembe a gyanútlan moziba látogatóval. Egyrészt a Cameron Diaz és Jason Segel főszereplésével készül hollywoodi Szexvideó (Sex Tape) című komédia, mely elképzelhetetlen, hogy ne arasson sikert itthon. Másrészt az igencsak eredeti felállással rendelkező angol-ír Frank (Frank), melynek Michael Fassbender a főszereplője. Harmadrészt pedig az az Országúti hajsza (The Rover) és el hozzánk, mely az ausztrál David Michőd új, posztapokaliptikus filmje lesz - ő volt az a filmes, akinek köszönhetjük a zseniális Animal Kingdomot - ez a pedigré mindennél többet mond arról, hogy miért érdemes látni az új rendezését.


Frank

Augusztusra előretekintve annyit mondhatunk, hogy ismét a folytatásfilmeké lesz a terep, hiszen érkezik a The Expendables - A feláldozhatók, a Step Up, a 21 Jump Street, valamint a Sin City új része, valamint folytatódik a Marvel-saga is. De láthatjuk a Tini Nindzsa Teknőcök újragondolását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Segal #4
    Viktorunk már csak ilyen...
    Hiába nincs szerző akkor is egyértelmű hogy ki írta a cikket:)
  • lammaer #3
    Hehe és tényleg, benéztem az évet jól. Akasztják a trollt :)

    Mondjuk nem is szoktam elolvasni a cikkeket, csak a főcím miatt szeretem.... baráti körben már szállóige lett a "brutális november vár ránk" jellegű kifejezés.
  • zetortraktor #2
    Attól, hogy egy éve sok film volt júniusban, most tényleg csak két premier jön hetente már egy ideje.
  • lammaer #1
    Tudathasadás?

    "A szörnyű júniusi filmaszályt követően...."
    vs
    "Igazi filmözön vár ránk júniusban a mozikban"

    http://sg.hu/cikkek/97688/igazi-filmozon-var-rank-juniusban-a-mozikban