Szekeres Viktor

Megvan, mikor jöhet a következő önálló Batman-mozifilm

Pár évig még biztos nem kap saját filmet Denevérember, de 2019-ben már jó esély van rá.

Múlt héten meglehetősen sok olyan értesülés látott napvilágot, melyek a DC-s képregény-univerzum mozis kiterjesztésére vonatkozik, többek között Aquaman részvételét kezdték el rebesgetni a Batman v Superman: Dawn of Justice-ban (ráadásul Jason Momoával). Valamint kikerült egy bemutató-tervezet, melyből az derült ki, hogy nem csak Igazság Ligája-mozifilmben gondolkodik a Warner Bros. stúdió, hanem önálló Shazam!, Sandman és Zöld Lámpás/Villám-filmben.

A legújabb DC-s értesülés pedig végre Denevéremberről szól: a Latino Review ugyanis úgy tudja, hogy a WB 2019-re tervezi Batman legújabb, önálló eljövetelét - a film munkacíme nemes egyszerűséggel annyi, hogy "The Batman". Ez az elképzelés egyébként teljesen logikusnak tűnik, ugyanis tudjuk, hogy a mostani Batman v Supermant követően Ben Affleck írója, rendezője és főszereplője lesz a 2015 nyarán forgatásra kerülő Live By Nightnak, ami 2016. október hetedikén kerül majd az amerikai mozikba. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy Affleck rendezőként is részt venne-e a produkcióban, vagy csak színészként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!