Eddig is sejtettük, hogy Boba Fett és Han Solo saját filmet kap, de már majdnem biztosra vehetjük.
A Hasbro nagyon elszúrta? Egy német oldal ugyanis megszerezte a játékgyártó a Csillagok háborúja-franchise-szal kapcsolatos megjelenései terveit, melyek alapján a jólértesültek a filmes megjelenései terveikre is következtetni vélnek. A következtetések helyességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Hasbro több, az értesüléseket megszellőztető oldalt megkért arra, hogy távolítsák el a vonatkozó információkat. (Melyek egyébként jórészt csak a korábbi pletykákat erősítették meg.)
Azt már korábban is tudtuk, hogy a Disney két évente tervezi a trilógia új epizódjainak bemutatását, s a "szüneteket" önálló epizódokkal töltené föl. Nos, a Hasbrós megjelenési terv szerint idén a Lázadók (Rebels) alcímmel rendelkező tévésorozatot láthatjuk, jövőre a VII. Epizódot, 2017-ben és 2019-ben pedig a soron következő részeket. 2016-ba egy önálló Boba Fett-film kerülne mozikba, 2018-ben egy Han Solo-projekt, míg 2020-ban egy Red Five-film, melynek koncepcióján el is lehet kezdeni agyalni.
Amennyire én tudom csak azokat a könyveket nem tekintik most már hivatalosnak (mert eddig ugyebár annak számítottak), amelyek a 6. epizód után játszódnak. Ezeket látják el mostantól Legends felirattal. De minden más könyv, amelyet a stúdió is jóvá hagyott marad úgymond az idõvonalban. (Természetesen itt el lehet gondolkodni, hogy mi is tekinthetõ hivatalosnak)
Ahogy a Disney felvásárolta a jogokat, egybõl létre hoztak egy olyan csapatot, mely felügyeli a történetek "hivatalosságát". Igazából szerintem eddig is ezt kellett volna, így én teljesen egyetértek az ötlettel.
Valamint, most fognak meg jelenni az elsõ olyan könyvek, melyeket már ennek a csapatnak a jóváhagyása alapján írtak.
Szóval összegezve az alábbi fajta könyvek vannak:
-eddig "hivatalos" volt (a stúdió jóváhagyta), de mostantól nem mérvadóak - Legends
(bár a stúdió szerint vesznek majd belõlük ötleteket)
-eddig kiadott könyvek, melyeket nem érint az új idõvonal és a stúdió jóváhagyta
-olyan könyvek, melyek majd a jövõben fognak meg jelenni és már a "hivatalosságot" ellenõrzõ team jóváhagyásával íródott
-olyan könyvek, melyeket a stúdió nem hagyott jóvá
Sajnos az, hogy maga a stúdió volt a projektek mögött, nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen összhangban vannak egymással. Most a 2 animációs film jut eszembe, amirõl olvastam, hogy jócskán voltak eltérések a történetben, pedig ugyanabban az idõben játszódtak.
Az eredeti filmekben Boba Fett annyira háttérkarakter volt, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy kezdeni kéne vele valamit. Megtette, amit meg kellett, többet én nem vártam tõle.
A játékok, mivel azokat eleve a LucasArts készítette, nem térnek el a filmektõl. Csupa olyan sztori, amik más idõkben játszódnak, olyan karakterek, akik a film idején élnek, de máshol, és minden történés a filmekkel van összefüggésben. A képregényeket nem tudom, mennyire térnek el, tesznek hozzá, vagy változtatnak.
Miért lenne röhej? Pl. A Marveles filmeknél nagyon jól meg sikerült oldani, hogy egy jól felépített univerzumot hozzanak létre a folyamatosan bõvülõ (gyakran más és más szereplõket felvonultató) filmekben. Mondom ezt úgy, hogy én nem vagyok annyira oda a szuperhõsõs/mutánsos filmekért.
Kicsit sajnálom, hogy sok ember elõre, látatlanban leszólja a filmet/filmeket és itt most nem kifejezetten erre a fórumra gondolok (bár itt is vannak), hanem általánosságban.
Pedig én azt látom, hogy J.J. Abrams tényleg megpróbál mindent bele adni a filmbe és próbál úgymond szellemileg is az elõzõ filmek vonalán haladni. (pl.: eredeti színészek alkalmazása - olyan szerepekben is, amit másképp is meg lehetne oldani, nem csak CGI használata, vagy még olyan "apróság" is, hogy olyan plakát tervezõt alkalmaznak, aki még az eredeti trilógia filmjei számára is festett!! plakátot.)
Én nem állítom azt, hogy jó lesz a film és azt sem, hogy rossz, mindössze annyit, hogy várjuk ki a végét. Én mindenesetre nagyon várom
Én is tisztában vagyok, hogy nem halt meg, de most a kanonizálási dolgok miatt, ugyebár az eddig megjelent könyveket nem tekintik hivatalosnak, szóval hivatalosan elvileg halott.
de a filmben nincs benne. Sokan nem olvassák a képregényeket (én sem) számomra a film létezik. (mert akkor már az összes szgép játékot is ide sorolhatnám, és akkor nagyon kusza kezdene lenni az egész starwars univerzum.)
Gondolom a képregény is azért tért ki BobaFet-re mert a készítõk is érezték: akit ennyire ajnároztak az így nem halhat meg. Lucas így ölte meg, de ez vitz. (amúgy tényleg az)