Kiszivárogtak a Star Wars-tervek?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#23
Amennyire én tudom csak azokat a könyveket nem tekintik most már hivatalosnak (mert eddig ugyebár annak számítottak), amelyek a 6. epizód után játszódnak. Ezeket látják el mostantól Legends felirattal. De minden más könyv, amelyet a stúdió is jóvá hagyott marad úgymond az idõvonalban. (Természetesen itt el lehet gondolkodni, hogy mi is tekinthetõ hivatalosnak)
Ahogy a Disney felvásárolta a jogokat, egybõl létre hoztak egy olyan csapatot, mely felügyeli a történetek "hivatalosságát". Igazából szerintem eddig is ezt kellett volna, így én teljesen egyetértek az ötlettel.
Valamint, most fognak meg jelenni az elsõ olyan könyvek, melyeket már ennek a csapatnak a jóváhagyása alapján írtak.
Szóval összegezve az alábbi fajta könyvek vannak:
-eddig "hivatalos" volt (a stúdió jóváhagyta), de mostantól nem mérvadóak - Legends
(bár a stúdió szerint vesznek majd belõlük ötleteket)
-eddig kiadott könyvek, melyeket nem érint az új idõvonal és a stúdió jóváhagyta
-olyan könyvek, melyek majd a jövõben fognak meg jelenni és már a "hivatalosságot" ellenõrzõ team jóváhagyásával íródott
-olyan könyvek, melyeket a stúdió nem hagyott jóvá

#22
Sajnos az, hogy maga a stúdió volt a projektek mögött, nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen összhangban vannak egymással. Most a 2 animációs film jut eszembe, amirõl olvastam, hogy jócskán voltak eltérések a történetben, pedig ugyanabban az idõben játszódtak.
Az eredeti filmekben Boba Fett annyira háttérkarakter volt, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy kezdeni kéne vele valamit. Megtette, amit meg kellett, többet én nem vártam tõle.
A játékok, mivel azokat eleve a LucasArts készítette, nem térnek el a filmektõl. Csupa olyan sztori, amik más idõkben játszódnak, olyan karakterek, akik a film idején élnek, de máshol, és minden történés a filmekkel van összefüggésben. A képregényeket nem tudom, mennyire térnek el, tesznek hozzá, vagy változtatnak.

#19
Azért azt az önálló fett filmet megnézném, amelyik azzal nyit, hogy valami dzsuvában úszkál és megszületik, mint valami alien 😊
#18
Miért lenne röhej? Pl. A Marveles filmeknél nagyon jól meg sikerült oldani, hogy egy jól felépített univerzumot hozzanak létre a folyamatosan bõvülõ (gyakran más és más szereplõket felvonultató) filmekben. Mondom ezt úgy, hogy én nem vagyok annyira oda a szuperhõsõs/mutánsos filmekért.
Kicsit sajnálom, hogy sok ember elõre, látatlanban leszólja a filmet/filmeket és itt most nem kifejezetten erre a fórumra gondolok (bár itt is vannak), hanem általánosságban.
Pedig én azt látom, hogy J.J. Abrams tényleg megpróbál mindent bele adni a filmbe és próbál úgymond szellemileg is az elõzõ filmek vonalán haladni. (pl.: eredeti színészek alkalmazása - olyan szerepekben is, amit másképp is meg lehetne oldani, nem csak CGI használata, vagy még olyan "apróság" is, hogy olyan plakát tervezõt alkalmaznak, aki még az eredeti trilógia filmjei számára is festett!! plakátot.)
Én nem állítom azt, hogy jó lesz a film és azt sem, hogy rossz, mindössze annyit, hogy várjuk ki a végét. Én mindenesetre nagyon várom

#17
És legyen külön Chewbacca, Jar-Jar és Vatoo film is... És 2100-ig mindenképpen mutassák is be...! Röhej az egész...
#16
Én is tisztában vagyok, hogy nem halt meg, de most a kanonizálási dolgok miatt, ugyebár az eddig megjelent könyveket nem tekintik hivatalosnak, szóval hivatalosan elvileg halott.
de a filmben nincs benne. Sokan nem olvassák a képregényeket (én sem) számomra a film létezik. (mert akkor már az összes szgép játékot is ide sorolhatnám, és akkor nagyon kusza kezdene lenni az egész starwars univerzum.)
Gondolom a képregény is azért tért ki BobaFet-re mert a készítõk is érezték: akit ennyire ajnároztak az így nem halhat meg. Lucas így ölte meg, de ez vitz. (amúgy tényleg az)

Mess with the best, die like the rest Linux4ever
#14
A hivatalos kepregenyekben (Darki Empire) bemutatjak hogyan jutott ki Boba Fett a sarlacc belsejebol.
"(A Jedi visszaterben -termeszetesen- nem halt meg, amikor beleesett a Sharlaccba."
sajnos erre nincs utalás a filmben. Az viszont jól látszott, hogy egy ilyen - állítólagos - félelmetes ellenfelet ilyen hülye módon nem illik kivégezni.
sajnos erre nincs utalás a filmben. Az viszont jól látszott, hogy egy ilyen - állítólagos - félelmetes ellenfelet ilyen hülye módon nem illik kivégezni.
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
"Az zavar, hogy Skywalker nagypapi lesz, de az, hogy Vader réges-rég halott, az nem?"
jaj... szóval RedFive volt Luke-nak a hívójele akkor amikor még x-wing pilóta volt. Tehát a RedFive névvel akarnak sztorit csinálni akkor valamikor a Javin elleni támadásra kell tenni a sztorit, ui. csak akkor volt ez a hívójele. Dart Vade-nek meg szintén akkor volt ez a hívójele amikor még fiatal volt, a halála elött évtizedfekkel.
Tehát amennyiben Luke-al forgatják a filmet lehet maszkolni, mert nem egy második Ûrcowboyokat akarnak csinálni. Dart Vader logikusabb ui. az õt alakító színész nem õreg és simán be lehet tenni valamelyik két StarWars rész közé a RedFive sztoriait. Sztem.

Az elsõ trilógia technikailag nem kezdetleges. A 70-es években már elég jó lehetõségei voltak a filmeseknek a speciális effektusokra, a Csillagok háborúja mai szemmel is magával ragadó.
Abrams valószínûleg többet tehet a Star Wars-ért, mint Lucas az elõzmény-trilógiájával. De amúgy a pénz és lelkesedés és a tehetség nem zárja ki egymást. Abrams-t nem ítélem el, mert egy zsák pénzt kap azért, hogy megrendezheti gyermekkora óta egyik kedvenc kultikus filmje folytatását.
#9
Fett meghalt? Mikor? Hol? (A Jedi visszaterben -termeszetesen- nem halt meg, amikor beleesett a Sharlaccba..A Mandalorianok nem szarral dobaloznak😛
zerotraktor: Mar megint bofogod a netto baromsagaidat?
"George Lucas was so sure the film would flop that instead of attending the premiere, he went on holiday to Hawaii with his good friend Steven Spielberg"
Hat ennyire motivalta a penz....

#8
Nem Értem a Vader-es felháborodásodat. Fett is meghalt, azzal még sincs semmi baj?
Persze, mert Lucast anno nem a pénz motiválta (Hogyne.). És Abramset most nem a gyermeki lelkesedés, hogy dolgozhat olyasmin, amit gyerekként tátott szájjal imádott. (Nem szorul a zsíros csekkre.)
A kettõ együtt is mûködik. És attól, hogy valakit a szív hajt, még lehet, hogy rosszabbat csinál, mint az, akit a pénz. A tehetség a lényeg.

Már miért lenne logikusabb a Darth Vader vonal?
Az zavar, hogy Skywalker nagypapi lesz, de az, hogy Vader réges-rég halott, az nem?
Az elsõ három rész szerintem eléggé Darth Vader vonal volt.
Mellesleg azt kultuszt, amit az EREDETI 3 rész felépített, és még 30-40 év után is meghatározó volt, ezek a mostani sz@rok szépen lerombolják.
Ebbõl is látszik, hogy mennyit számít az, hogy valaki szívvel-lélekkel csinál valamit, és hiába a "kezdetleges" technika, akkor is tud maradandót alkotni( 4. 5. 6. rész), vagy pedig csak a pénz motiválja, és még a modern eszközökkel is csak fost csinál.

Tökéletesen igaza. Mert Harrison Ford olyan kaliberû, Oscaros tehetség, aki lazán eljátssza a 25 éves Hant is.
Ilyenkor adok hálát az istennek, hogy nem tudatlan fórumtrollok készítik Hollywood filmjeit.

#4
Nem, de abban igaza van, hogy luke-ot ne jatsza mar mas meg solo-t sem... Ugy mar nem ugyanaz...
Persze, az eredeti filmeknek is csak akkor lett volna értelme, ha 70 évesek a színészek.
ezeknek akkor van értelme, ha Solo és Luke Ford és Hamill lesz. Valami mai, hypolt nulla emberrel tutti bukta mindkettõ.
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
2014: Rebels animációs sorozat
2015: a várva várt Csillagok háborúja 7, aminek a mostani munkacíme a The Ancient Fear
2016: Boba Fett saját mozifilmet kap
2017: Star Wars VIII.
2018: Han Solo saját mozifilmje
2019: Star Wars IX.
2020: Red Five (Skywalker és Anakin hívójele is volt. Logikusabb a Dart Vader vonal ui. Skywalker addígra már nagypapi lesz. Bár a cgi világában minden lehet.)