Szekeres Viktor

Csalódást keltően kezdett itthon az új Robotzsaru

Közepesen, ám mégis csalódást keltve nyitott idehaza a Robotzsaru tisztességesen sikerült rebootja.

Egymás után a harmadik, leginkább fiatalokra belőtt látvány akciófilmet mutatták be a múlt héten a magyar mozik, az Én, Frankenstein és a Herkules legendája után most a Robotzsarut nézhettük meg. S hiába sikerült az új Robotzsaru sokkal, de sokkal jobban, mint a másik két film, a közönség nem nagyon jött lázba tőle, a film nyitánya csak egy hajszállal múlta felül a két vetélytársét.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Amerikában csúnyán bukó Frankenstein- és Herkules-film itthon tisztességesen, bár erősen közepesen debütált, 17-18 ezer nézős nyitóhétvégével, a Robotzsarunak pedig mindössze 21 630 jött össze 47 moziból, amivel A Lego kaland mögött a második helyet szerezte meg a hétvégi magyarországi mozis bevételi toplistán. A nézőszám egyébként 31,3 millió forint bevételt jelentett, ugyanis a film nem kapott 3D-s konverziót, mindössze IMAX-kompatibilisre alakították át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JackSparrow88 #5
    Hát én elég ritkán jutok el moziba és úgy döntöttem ezt ott nézem meg. Felállva a székből nem éreztem hogy megbántam volna beülni rá, sőt rosszabbra számítottam. Nekem összességében tetszett...
  • Ender Wiggin #4
    De még alapvetőbben semmi szükség nem volt az elkészítésére...(sőt a remake-ekre egyáltalán nem sok szükség van hollywood jelenlegi képességeit figyelembe véve).
  • Zotya84 #3
    Nekem az volt a véleményem róla, hogy jó lett. Egy mai filmnek, ahol már a filmnek helyenként kicsit nyálasnak is kell lennie, helyenként kicsit durvának.

    Alapvetően jól közelítették meg a témát, viszont egyet kell azzal értenem, hogy helyenként kicsit unalmas lett (bár egyáltalán nem volt vészes, és a történet szempontjából nem volt baj), helyenként meg kicsit összecsapott. Ugye, túl hamar le lett zárva a történet a főellenség legyűrésével. Az újratöltést én is hiányoltam. Meg kicsit a brutalitást, naturalizmust belőle.
    De a véleményem az lett: alapvetően fel tudott nőni a feladathoz; ha nem ismertem volna az eredetit, akkor meg pláne...
  • Zombee #2
    Én a 3. részt is szeretem, bár az már tényleg trash. :)
    De az első kettő hibátlan.
  • Wittgen #1
    Véleményem szerint nem tűnik ki az elmúlt évek amcsi tucat-CGI-akcióféleségei közül. Az eredeti 2 rész közelébe sem ér, azokat még mindig jó szájízzel meg tudom nézni évente, de ez valahogy nem fogott meg, nem éreztem a nézése közben, hogy újra látnom kellene majd.
    Voltak jó ötletek, viszont sokkal több játékidőt kellett volna szánni rá, nem egyből bedobni a főellenséget, a harcokat nem leegyszerűsíteni ennyire.
    Ja, meg az a “tárazás”/újratöltés. Sehol nem volt, még a régi klasszikusban is Robo újratöltött, miközben záporoztak a skulók. Persze ez csak 1 kiemelés, de az összhatásba ez is számít.
    Meg a zene. Poleoduris klasszikusa felcsengett 2x, de azt sem jól használták.