Szekeres Viktor

Visszavonták egy film Oscar-jelölését

Jogosulatlan előnyszerzésre tett kísérlet miatt visszavonták az Alone Yet Not Alone Oscar-jelölését.

Pár napja indult meg a vizsgálat az Alone Yet Not Alone című film hasonló címet viselő betétdalának Oscar-jelölésével kapcsolatosan, s bekövetkezett az, amire számítani lehetett: az amerikai filmes akadémia nominációkkal foglalkozó bizottsága visszavonta a jelölést, s egyelőre nem nevezett meg helyettest, amit azt jelenti, hogy a legjobb mozifilmes betétdal kategóriában a Jégvarázs, a Gru 2, a Mandela: Long Walk to Freedom és A nő versenghet tovább.


Az Alone Yet Not Alone jelölése sokakat megdöbbentett, hiszen egy kis stúdió szinte ismeretlen filmjéről van szó, mely természetesen más kategóriák esetében nem jöhetett szóba, mint jelölt - mindez valahol rá is világít az Oscar kiszámíthatóságára, ennél a díjnál az ember a nagy meglepetések esetében rögtön disznóságot kezd szimatolni. Nos, mint kiderült a dal írója, Bruce Broughton, aki egykor tagja volt a fenti bizottságnak, jelenleg pedig a filmes akadémia zenei tagozatában ül, emailt küldött a tagozatban helyet foglaló kollégáinak, akiket emlékeztetett az általa írt dal jelölésének lehetőségére. Márpedig ez ellentétes az akadémiai szabályzattal és kimeríti a jogosulatlan előnyszerzés fogalmát.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #5
    Csak egy példa: 2008 óta ugyanaz a film nyeri az amerikai Oscar és az angol BAFTA legjobb filmnek járó díját. A BAFTA nem hiszem, hogy bármilyen szempontból Amerikát tartaná szem előtt.
  • kalapos01 #4
    Ez azért nem túl jó definíció, mert egyrészt annyira erőltetett, hogy szinte minden filmre rá lehet húzni, csak akarat kérdése, másrészt elég megnézni az elmúlt évek jelöltjeit, de akár győzteseit, és máris megcáfolásra kerül.

    De most vicc nélkül, csak jelölésig filmek olyan széles skálája jutott el az elmúlt években, hogy az csoda. Idén egy Her, egy Philomena, DBC vagy Nebraska hogy jelenik meg a közbeszédben? Vagy milyen trendet indít el? Vagy Toy Story 3? Vagy egy True Grit?

    Sokkal egyszerűbb úgy meghatározni az Oscart, hogy az a film kap díjat, melyet az előtte lévő ezer díjátadón, amiknek semmi köze az Oscarhoz, már egyébként is elhalmoztak. Semmi értelme kiemelni az Oscart, hogy az bármiben is különbözik bármelyik másik díjtól, mindig van több tucat, ami ugyanazt az eredményt reprodukálja.
  • asgh #3
    @NEXUS6:

    Az Oscar politikai díj. Vagy az amerikai közbeszédben fontos témák kapnak díjat, vagy azok a filmek, amik új trendet indítanak el a hollywoodi filmgyártásban.
    Külföldi filmek közül meg általában azokat díjazzák, amik megfelelnek az amerikaiak külföldről alkotott sztereotípiáinak.
    A Felhőatlasz egy műfaji kísérlet volt, ami - függetlenül, hogy kinek tetszett és kinek nem - nem felelt meg a fenti követelményeknek: nem indított trendet és nem vetett fel az amerikai közbeszédet érdeklő témát.
    A finanszírozási háttér biztos befolyásolja az akadémia döntését, de azért elég sok független finanszírozású film kapott már Oscart.
  • kalapos01 #2
    Az rég rossz lenne, ha nem a filmet díjaznák, csak azt, hogy "Gyerekek, ez nehéz volt." Épp az ilyenek miatt szívják máskor az Oscar-vérét, mert pofára adják, azért, mert valami "megérdemli", nem magáért a filmért.

    De az, hogy független nem jelent semmit. Több független film kap jelöléseket, sőt, díjakat is. Sőt, pár éve egy külföldi produkció kapta a fődíjat. El kell fogadni, hogy nem jöhet be mindenkinek. Lehet, hogy épp azért, mert annyira megfilmesíthetetlen volt, nyilván nem is lehetett tökéletes, csak "jó".
  • NEXUS6 #1
    Az Oszkár nagyjából nem jelent semmit. Ha az olyan film, mint pl. tavaly a Felhőatlasz, ami (függetlenül attól, hogy kinek teccett vagy nem) egy jelentős alkotás, gyakorlatilag egy megfilmesíthetetlen forgatókönyv megfilmesítése és ezért önmagában is elismerést érdemel, még jelölést sem kapot. Csak azért mert ugye saját , független pénzből készítették, amihez a nagy stúdióknak semmi köze nem volt.