Szekeres Viktor

Az idei Oscar-díj legnagyobb mellőzöttjei

A sok papírforma jelölés között nem nagyon volt meglepetés, viszont némelyik kimaradón csodálkoztunk.

Csütörtökön derült ki, hogy mely filmeket, filmes szakemberek és egyéb közreműködők esélyesek a 2014-ben kiosztásra kerülő Oscar-díjra (bővebben itt), s mint minden évben a papírforma nominációk mellett akadtak olyan alkotások, illetve színészek, melyek meglepetésre kimaradtak a szórásból. A legtöbb nevet a férfi főszereplők között emlegetik, ahol például az elég sok jelölést kapó Phillips kapitányból Tom Hankset hiányolják, de ugyancsak sokan számítottak arra, hogy 40 évvel első és máig egyetlen színész Oscar-jelölése után Robert Redford neve is említésre kerül a Minden odavanban nyújtott alakításért.

Sokan megdöbbentek az Oscarra jelölt színésznők névsorát olvasva, hogy Emma Thompson sem kapott jelölést a Banks úr megmentéséért, valamint Oprah Winfrey-t is mellőzte az Akadémia A komornyikban nyújtott alakítása kapcsán. Egyébként utóbbi filmet, annak ellenére, hogy nyári premierje idején mindenki Oscar-esélyest látott benne, egyetlen nominációra sem tartotta érdemesnek az amerikai filmes akadémia. Ki tudja, lehet, hogy a bemutató időpontja is sokat számított, hiszen minden fő kategóriás jelölt az év utolsó negyedében került bemutatásra. Talán ez lehetett a veszte a Fruitvale Stationnek is, melynek kapcsán sokan Michael B. Jordan jelölésére számítottak.

Ugyancsak szinte teljes mértékben mellőzésre került a Coen-testvérek legújabb filmje, az Inside Llewyn Davis, a premier idején Oscaros-zsizsegést előidéző Fogságban-nak is be kellett érnie egy operatőri jelöléssel (Roger Deakinst mindig jelölik, hogy aztán sose nyerjen), de a Hajsza a győzelemért készítői sem örülhettek, amikor meghallották a kiemelt kategóriák esélyeseinek nevét - ők leginkább a Niki Laudát alakító Daniel Brühl jelölésében bíztak. Ugyancsak teljesen mellőzve lett Idris Elba a Mandela: Long Walk to Freedomból, valamint a franicia Adéle élete sem kaphat díjat. (Még a dokumentumfilmes kategóriából érdemes megemlíteni két címet, hiszen mind a Blackfish, mind a Stories We Tell ott volt sokak szerint a tavalyi legjobbak között.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)