Szekeres Viktor

2014 a szandálos filmek éve lesz

Mostanában alig láthattunk szandálos-kardozós filmeket a moziban, de idén több, mint féltucat zúdul ránk.

Hollywood mindig trendekben gondolkodik. Még akkor is, ha ezen trendek kialakulása olykor csak a véletleneknek köszönhető, annak, hogy egyes stúdiók ugyanakkorra időzítik hasonló műfajú produkcióikat, vagy éppen kénytelenek elhalasztani bizonyos terveiket. Úgy tűnik, hogy az idei év egyik trendje a szandálos-kardozós filmeké lesz - vagyis a történelmi kalandfilmeké, illetve történelmi tematikába ojtott fantasyké.


Az elmúlt években közel sem volt túlreprezentálva a műfaj. Annak idején a Gladiátor sikere megmozdított valamit Hollywoodban, de a lelkesedés, talán pár bukás miatt, hamar elhalt. Tavaly mondhatni A hobbit második része tartozott a műfajba, a korábbi években pedig a két Titánok-film, az Asterix és Obelix Britanniában, a Conan, a barbár vagy a Halhatatlanok, bár a középkorba olyan művek is elvittek, mint a Király! vagy a Boszorkányvadászat, a római korszakot megcélzó alkotásokról (A sas, A kilencedik légió) nem is beszélve.


Nálunk csak január 30-án, de Amerikában már most pénteken bemutatásra kerül a műfaj első idei képviselője, a Herkules legendája (The Legend of Hercules), melyről valószínűleg sokaknak eszébe jut, hogy július 25-én egy másik Herkules-film, a Hercules (Hercules: The Thracian Wars) is látható lesz. Ez utóbbit forgatta Magyarországon Brett Ratner Dwayne Johnson főszereplésével. Ezekkel a filmekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy teljesen más megközelítést alkalmaznak, a The Rock-féle például egy képregény adaptációja lesz - heteken belül láthatjuk is az első előzetest.


Amerikában február 21-én az ókor és a Római Birodalom lesz az időpont, illetve a helyszín a Pompeii 3D esetében - a 3D kiemeléséhez igencsak ragaszkodik a gyártó. A nálunk egy nappal korábban bemutatásra kerülő katasztrófafilmet az a Paul W.S Anderson rendezte, aki a Resident Evil-mozikkal ért el nagy sikereket, s ő készítette kevésbé sikeres A három testőrt is. A vulkános film mellett pedig februárból még érdemes megemlíteni az odakint 28-án mozikba kerülő Son of Godot is, amely a The Bible című nagy sikerű, 10 részes minisorozat első szezonjának filmhosszúságúra vágott változata lesz.


Kint március hetedikén, itthon már hatodikán érkezik a következő szandál-mozi, a 300: A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire), ami ugyancsak képregény-adaptáció lesz, a nagyot robbantó 300 folytatása, illetve mellkvágánya. A következő film a sorban a Darren Aronofsky-féle Noé (Noah) lesz, mely itthon március 27-től, Amerikában 28-tól lesz látható - a bibliai celebet Russell Crowe fogja alakítani.

S ha még ez sem lenne elég, akkor ne feledkezzünk meg, hogy év végén egyrészt érkezik a harmadik Hobbit-film, valamint ugyanazon a napon (december 12-én) Ridley Scott Exodusa, melyben Christian Bale fogja alakítani Mózest. És igen, ez a 7 vagy 8 film már mindenképp több, mint a sok éves átlag (és még jó pár idei premiert be sem jelentettek), tehát trendnek nevezhető - 2015-ben megint pihenőre vonul a műfaj.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mg1992mg #2
    300: A Birodalom Hajnala és az új Hobbit (oda meg vissza xD) érdekel. A többi hát őőőhm nem. :D
  • Piszkos Fred #1
    Van olyan ógörög történet, amit még nem solgoztak fel?